A Müpa

A Mezőséget idézi meg a Duna Művészegyüttes

A Mezőséget idézi meg a Duna Művészegyüttes

Az erdélyi Mezőség színes népi kultúráját, zenei és táncörökségét idézi meg a Duna Művészegyüttes Szépséges Mezőség című előadásában október 24-én a budapesti Müpában.

A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál programjaként, a Müpa szervezésében megvalósuló bemutató mintegy 300 településen, a magyar, a román, a cigány és a szász kultúra összefonódása révén kialakult sokszínű világon kalauzolja végig a nézőket.

“Ez a multikulturalitás áll a műsor tematikai centrumában is, melyet Navratil Andrea énekszava, Tóth Károly előadásában Wass Albert prózái, valamint Barcza Zsolt tangóharmonikás és a Göncöl zenekar játéka színesít”

– közölték a szervezők.

Számos híresség született ezen a tájegységen, közülük az előadásban megidézik Kallós Zoltán és Wass Albert Mezőséghez kötődő szellemiségét.

A színpadkép alapvetően a mezőségi dombságot jeleníti majd meg absztrakt díszletekkel, monumentális, gurítható dobogókat láthatnak majd a nézők, melyek felületeit vetítéssel színezik korszerű fényfestési technológiával.

A bemutatóra készülve több táncos szakember segíti az együttes munkáját, a darab Kocsis Enikő, Fitos Dezső, Farkas Tamás és Juhász Zsolt koreográfiáira épül.

“Az érzéseinket, a tájegység iránti szeretetet, annak szépségeit szeretnénk megmutatni. Multikulturális vidék magyarsággal, románsággal, cigánysággal – ezt az izgalmas együttélést próbáljuk színre vinni”

– idézi a közlemény Juhász Zsolt együttesvezető, rendező szavait.

Kapcsolódó cikkek