A szerkesztő valószínű Somlyó György néhai költőnk aforizma-meghatározását gondolta legtalálóbbnak kerek e világon, mert mindjárt a bevezetőben idézi: „Az aforizma – az ostor vége. Az, ahol csattan.” Költőhöz méltó kép, és igaz. Somlyó György filozofikus hajlamát és ironizálásra hajlamos természetét azon mondása is bizonyítja, miszerint „Az aforizmaírók egy része meg akarja kímélni olvasóit a hosszú és bonyolultan kifejtett gondolatmenetek megértésének erőfeszítésétől, másik része magamagát óhajtja megkímélni a bonyolult gondolatmenetek megértésének erőfeszítésétől…”  Valószínű mindez így igaz, ám mégis azt gondolom, az aforizma olyan gondolat, ami nem úgy születik, hogy az ember addig töri a fejét, amíg ki nem talál valami aforizmát, hanem gondolkodik, ír, vagy éppen beszél, és egyszer csak aforizmává válik egy-egy gondolata.  Ennek bizonyítéka maga a kötet is, hiszen a szellemes és tartalmas mondások „gazdái” többségükben írók, költők vagy filozófusok. Válogatottan jó társaság, amit a szerkesztő azzal is bizonyít, hogy egy-egy „aforizmatulajdonos” jó mondásai elé odarak néhány véleményt az illetőről, szintén nem akárkiét. Így például Goethe tíz aforizmája előtt Heine, Kafka és Beethoven dicséri a költőt, ez utóbbi imígyen: „Goethe költeményei boldoggá tesznek.” Az olvasót meg a szellemes és tartalmas mondások teszik – ha nem is feltétlenül boldoggá – de mindenképpen bölcsebbé, ami akár a boldogsághoz is hozzásegíthet. Valamint felismerésekhez. Feleki László például azt találta mondani: „ A filozófia sem tud választ adni a nagy kérdésekre, de rendkívül színvonalasan mond csődöt.”  Vajon ez dicséret, vagy bírálat? Ezt döntsék el a filozófusok! Vagy itt van Kner Izidor, akinek a magánéletéről semmit sem tudok, ám aforizmái mintha árulkodnának: „ A nők a kalandban is  szerelmet keresnek. A férfiak a szerelemben is kalandot.” Valamint: „Ki harmadszor nősül, nem érdemli meg, hogy megszabadult két feleségétől.” De árulkodik tíz legjobb mondása Stendhalról is / Vagy a válogatóról? /  A tízből kilenc ugyanis a szerelemről és a szenvedélyről szól. Íme az egyik: „A szerelmes férfi mindig félénk.” Lehet, hogy ezt olvasván sok nő elgondolkodik, vajon igazán szerelmes-e belé partnere? Aztán azért is jó ezeket az aforizmákat böngészgetni, mert gondolatban vitatkozhatunk is velük. Például azzal, amit Victor Hugo a maga korában még így látott: „Az ostobaság csökkenését nevezzük haladásnak.” Kérdezem, tényleg csökken? És egyáltalán haladunk?

Amivel viszont magam részéről teljesen egyetértek, az Anatole France mondása: „Az élet álmát legigazabban a könyvek között lehet álmodni.”

Kellemes böngészést kívánok az antikváriumokban. Arra azért kíváncsi volnék, ki és miért adta be ezt a kötetet? /Melynek egyébként a pontos címe: Híres emberek nagy mondásai KIS AFORIZMAGYÜJTEMÉNY.

 Kondor Katalin