Először is a széthulló félben lévő családokban nem divat a mesélés. A beszélgetés se nagyon. Ennek számos – itt nem részletezendő – oka van, de az tény, hogy így nem teljesülhet a „mondd el fiaidnak” ősi kötelessége. Aztán a média sem ad segítséget. A mindent elöntő amerikai akciófilm-áradat kiszorítja – még a közszolgálatból is – azokat a filmeket, amelyek valamit enyhíthetnének az információhiányon, és megérthetőbbé tehetnék a már két évtizede mögöttünk hagyott éveket. Végül pedig a könyvkiadás is „rátesz egy lapáttal” a tudatlanságra. Mióta a SikerAdó elindult, azóta filozofálgatok magamban a siker természetén. A könyvesboltok időről időre megjelentetik saját sikerlistáikat, melyeknek csak az a bajuk, hogy mérhetetlenül manipuláltak. Mert hogyan is lehetne a metróban, az újságokban agyonhirdetett, többnyire távoli, egzotikus tájakon játszódó lányregényfélékkel, valamint a „hogyan lehet sikeres az életed egy nap alatt” típusú írásokkal versenyeznie egy olyan műnek, amelyet nem reklámoznak egyáltalán, sőt a könyvesbolt meg sem rendeli, mert az ilyen könyv nem ígér felhőtlen szórakozást, könnyed andalodást, hanem nagyon is gondolatébresztő, felkavaró élményeket. Akkor is, ha fáj. Igen, ez a címe Kurucz Gyula legutolsó könyvének, amely az 50-es, 60-as évekbe repíti vissza az embert. Azokba az esztendőkbe, amikor a szerző maga is fiatal volt, és eligazodni próbált a hamisság, politikai sandaság, valamint a tiltás – tűrés – támogatás háromszögében zajló életünkben.

Nem volt könnyű. A regény főhősének sem sikerült, ellentétben az íróval, aki pontos látleletét adja annak a velejéig hamis, hazug kornak, melyben a mai 60-50-40 évesek voltak kénytelenek felnőni. Megismertet bennünket a karrierjük feladása árán is egyenes gerinccel élők makacs táborával, köztük olyan egyetemi és középiskolai tanárokkal, akik erős képzavarral élve a „sorok között is tudtak beszélni”, és diákjaikra hatni. Valamint pontos látleletét kapjuk a gerinctelenek, a könnyen félrevezethetők, a maguknak is folyton hazudók viselkedésének. A főhős az előbbi két mondatban leírt valamennyi tulajdonságot ötvözi magában. Próbál gerinces is lenni, meg alkalmazkodó is, a párt által felkínált előnyöket elfogadja, de önmagának hazudva folyton mentséget keres saját tetteire. Ám a menthetetlen nem menthető. Buknia kell, és a tragédia be is következik. A főhős életében először dönt határozottan, a harcot, a szembeszállást nem vállalja, ahhoz gyáva, de döntésével azt üzeni, megértette, mibe keveredett.

Kurucz Gyula ebben a regényében is az igazat mondja, nem csak a valót. Ezért mind a mai napig kevéssé számíthat zajos sikerre. Nem fogjuk látni a metróban olyan plakátokon, ahol férfiasan fellengzős pózban pipázgatva mereng az élet dolgain /ugyanez női változatban: lenge öltözet, tökéletes smink, valamiféle kereveten szexi pózban elnyúlva merengeni az élet napos oldalának elviselhetetlen könnyűségén/. Egyáltalán, semmilyen plakáton nem fogjuk látni őt. Az agymosásban érdekelteknek nem célja, hogy olyan könyvek szülessenek, amelyek segítenek megérteni a múltunkat, segítenek megtudni, honnan jöttünk, kik vagyunk, és mit tettek velünk. Csakhogy azt hiszem, rosszul számítanak. A legutóbbi időkben négy olyan könyvbemutatón is jártam, ahol a fenti regény volt a „főszereplő”, meg persze az írója. Tele volt a terem, és a könyv is fogyott szépen. A beszélgetés meg jólesett az embereknek. Ugyanebben az időszakban egy agyonreklámozott szerző regényének bemutatóján négyen jelentek meg. Mi is az a siker? Abban megegyezhetünk, nem mindig az, amit annak akarnak láttatni.

                                                                                                                       Kondor Katalin