A Szegedi Szabadtéri Színpad 2018-ban

Újabb előadások lesznek a szegedi szabadtérin

Újabb előadások lesznek a szegedi szabadtérin

Nyolc estén várja a közönséget a Szegedi Szabadtéri Játékok pénteken kezdődő évadában a Dóm téren. Ezt jelentette be Harangozó Gyula művészeti igazgató csütörtökön a helyszínen.

A táncművész, koreográfus elmondta, olyan hatalmas volt az érdeklődés a fesztivál két Dóm téri produkciója, az Akárki című színjáték és a Szegedi Szimfonikus Zenekar ajándékkoncertje iránt, hogy a művészekkel egyeztetve az előadások főpróbáit is nyilvánossá teszik.

Ahogy az eredetileg meghirdetett előadásokat, úgy a főpróbákat is ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők. Belépők hétfőtől igényelhetők a fesztivál jegyirodájában az Akárki július 23-i, illetve az ajándékkoncert augusztus 14-i főpróbájára.

A Szegedi Szabadtéri Játékok más színházaktól eltérően a karantén időszaka alatt nem tette elérhetővé előadásainak felvételeit a különböző videómegosztókon. Július végén és augusztus első napjaiban azonban a Fogadalmi templom előtt elhelyezett hatalmas ledfalon esténként bemutatják az elmúlt évek négy sikerprodukcióját – mondta Herczeg Tamás igazgató.

“Július 30-án Shakespeare Tévedések vígjátékát vetítjük le a Dóm téren, a következő nap Verdi Aidáját tűzzük műsorra, augusztus 1-jén a Rigolettót játsszuk, zárásként pedig Puccini Toscáját láthatja a közönség”

– mondta a színházi szakember.

A Szegedi Szabadtéri Játékok idei rendhagyó évada – amelyen a produkciók többségét a fesztivál kisebbik játszóhelyén, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon mutatják be – pénteken kezdődik Georg Friedrich Händel Agrippina című operájának premierjével.

Kapcsolódó cikkek