Töretlenül népszerű ez a program a magyar fiatal körében

Töretlenül népszerű ez a program a magyar fiatal körében

Több mint ezer, a világ különböző országaiban élő magyar fiatal vesz részt a Rákóczi Szövetség idei diaszpóraprogramjában. Ezt mondta a szövetség alelnöke az M1 aktuális csatornán.

Kun Ferencz hozzátette,

a 2016-ban indított program célja, hogy erősítse a világ különböző zugaiban élő magyar fiatalok nyelvi és kulturális identitását.

A program segítségével többek között Uruguayból, Buenos Airesból és Dél-Afrikából is érkeztek magyar gyökerekkel rendelkező fiatalok. Példaként említette, hogy az izraeli magyar zsidók egy része kifejezetten arra hangolja az újabb generációkat, hogy ismerjék meg Magyarországot, és ennek jegyében jelenleg is ötven fiatalból álló izraeli csoport tart Dél-Erdélyből Szabadkára.

A diaszpóraprogram keretében idelátogatók zöme először jár Magyarországon, így olyan emblematikus helyszínekre viszik őket, mint az Országház, a tihanyi bencés apátság, a pécsi Zsolnay Múzeum vagy Bethlen Gábor szülőhelye – fűzte hozzá Kun Ferencz.

Kapcsolódó cikkek