Tony Lakatos és Szakcsi Lakatos Béla koncertje

Tony Lakatos és Szakcsi Lakatos Béla koncertje

A Zenélő Budapest nyári évadának második nagykoncertjén Tony Lakatos és Szakcsi Lakatos Béla dzsesszkoncerttel várja az érdeklődőket a Várkert Bazár Öntőház Udvarán, augusztus 1-jén 11 órától.

A nemzetközi dzsesszélet élvonalába tartozó páros, a szaxofonos Tony Lakatos és a zongorista Szakcsi Lakatos Béla közös fellépése kuriózum. A szokványos kvartettfelállás bőgő és dob szólamának hiánya izgalmas párbeszédet tesz lehetővé a két muzsikus számára – közölték a szervezők szerdán.

Tony Lakatos 1981 óta él Németországban, azóta Európa egyik legkeresettebb dzsesszzenésze.

Számos jelentős fesztiválon lépett fel, többek között Poriban, Berlinben, Isztambulban, a hollandiai North Sea Jazz Festivalon, az angliai Bracknell Jazz Festivalon, az Appleby Jazz Festivalon, a spanyolországi Lugo Jazz Festivalon vagy a dél-afrikai Durban Jazz Festivalon. Több mint 280 hanglemezen hallható játéka, szólistaként pop-rock kiadványokon is közreműködött.

A szaxofonos eddig megjelent önálló albumain többnyire saját szerzeményeit játszotta.

Az 1997-ben Generation X címmel megjelent lemezén a világhírű trombitás, Randy Brecker is közreműködött. Tony Lakatos volt az első magyar zenész, aki bejutott a Gavin Report Top 10-be, az amerikai dzsesszrádiók népszerűségi listájának élmezőnyébe. Mesterkurzusokat tartott Amszterdamban, Bécsben, Münchenben, a hamburgi Yamaha Schoolon, az egyesült államokbeli Fredericksburgban, a londoni Royal Academy of Music-on, valamint a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Szakcsi Lakatos Béla a magyar dzsesszélet meghatározó alakja. Kiemelkedő sikereket ért el az Egyesült Államokban, írt több musicalt és rockoperát. A klasszikus zene területén is otthonosan mozog, az egymástól elkülönülő zenei műfajokból közös nyelvet hoz létre. Modern, kortárs improvizáló művész, Zürichtől Varsóig, Nürnbergtől Belgrádig, Észak-Amerikától Ázsiáig a legrangosabb fesztiválokon lépett fel.

Közös lemezeket készített az ütőhangszeres George Jindával, együtt játszott Frank Zappával, Marvin Smitty Smith-szel, Victor Bailey-vel, Mike Richmonddal, John Patituccival, Chris Potterrel vagy Jack DeJohnette-tel.

A modern dzsessz mellett évek óta foglalkozik világzenével, létrehozta az új magyar cigány dzsessz stílust. Sajátos európai improvizációs zenéjében az amerikai dzsessz mellett fontos további építőelemként jelenik meg az európai kortárs zene és a tradicionális cigány népzene. Kossuth- és Liszt-díjas, érdemes művész, megkapta a Magyar Jazz Díjat.

Kapcsolódó cikkek