fotó: pixabay.com

Több helyen vannak minikoncertek

Több helyen vannak minikoncertek

Augusztus 27-ig várja az érdeklődőket a Zenélő Budapest szabadtéri koncertsorozat Budapesten, amelynek keretében 200 minikoncert hangzik el.

“A tematikusan felépített program keretében a főváros különféle pontjain megszólaló minikoncertek az épületek múltjáról, történelméről és kultúrájáról is mesélnek”

– hangsúlyozta Götz Nándor művészeti vezető az M1 aktuális csatorna szerdai adásában, hozzátéve: a koncertsorozat zenélő városnézés is egyben.

A Zenélő Budapesten hallhatók lesznek klasszikusok dzsesszhangszerelésben, szaxofonkvartett, a szvingkorszakot idéző koncert, huszárruhás rézfúvósok, női vonósnégyes, erdélyi népzene és fafúvósok operaénekessel.

Götz Nándor kiemelte, a koncertek mellett az idei év újdonsága a különleges közösségi hangszerek, amelyek zenei előképzettség nélkül is megszólaltathatók.

Az ütőshangszereket, amelyeket a művészeti vezető tervezett, a Millenáris parkban vasárnaponként, a Várkert Bazár Gloriette-nél péntekenként, a Hegyvidéki Kulturális Szalon teraszán pedig szombatonként próbálhatja ki a közönség.

Hangsúlyozta, hogy a főváros helyszínein különféle programok várják az érdeklődőket: a minikoncertek mellett egyórás dzsesszkoncertek is szerepelnek a programban, a háromórás interaktív műsorokba pedig bármikor be lehet csatlakozni, a programon belül a gyerekek a felnőtt együttesekkel együtt zenélhetnek.

“A helyszínekhez hangszerelték a műsort”

– emelte ki a művészeti vezető, aki megjegyezte, hogy például a Műcsarnoknál klasszikus művek dzsesszfeldolgozásai várják az érdeklődőket: felcsendül például Kis éji zene Mozartól vagy a Badinerie Bachtól.

A koncerteken a főváros legnevesebb klasszikus zenekarainak művészei, szólisták, valamint nép -és dzsesszzenészek lépnek fel.

Kapcsolódó cikkek