fotó: pixabay.com

Takaró Károly: Jézus testi-lelki áldozatával átvállalta az emberiség bűnét

Takaró Károly: Jézus testi-lelki áldozatával átvállalta az emberiség bűnét

A húsvéttal Isten azt üzeni nekünk, embereknek, hogy élhetünk az életéből. A szabadító Jézus a Golgotán a testi-lelki áldozatával átvállalta az emberiség bűnét, és megváltott minket. Így fogalmazott a nyugalmazott református tábori püspök a Magyar Nemzetnek.

A lap szombati számában megjelent interjúban a lelkész úgy fogalmazott:

“Isten húsvétkor konkretizálta, mi a szeretet. Azt mondta, élhetsz az életemből, mindenem a tiéd és a szolgálatodra áll. Ezt egyedül Isten mutatja be: odaadta a fiát váltságul, örökségül. Jézustól nem mi vettük el az életét: ő tette le a kezünkbe. A többi a hit dolga.”

A nagypéntekről Takaró Károly azt mondta, ez a nap speciális jelentéssel bír, azt üzeni nekünk, hogy az Úr egy fantasztikusan nagy dolgot készít elő, ami isteni léptékű, mértékű.

“A nagypéntek, az isteni előkészítő munka arról szól, hogy miként lehet helyreállítani az egész teremtettségben a rendet, hogyan lehet az embert megszabadítani a gonosz szellemi hatalom rabságából. Ennek az üdvözítő világrendnek egyetlen mozzanata a húsvét”

– mondta a nyugalmazott tábori püspök. Szavai szerint

Jézus Krisztus áldozata arra mutat rá, hogy míg a sátán a maga teljhatalmát erőszakkal tartja fent, addig az Isten fia bemutatja az angyalvilágnak, hogy engedelmességgel is lehet győzni.

“Az Úr egyetlen ajtót nyitott ki, és azt mondta: aki hiszi, hogy Jézus az élete árán a vérével megváltotta, bűneit megbocsátotta, az átment a halálból az életbe. Isten ezt az embert betölti a Szentlelkével, pecsétet tesz rá a vérével. A szellemvilág látja, ki Jézus Krisztusé, mi, emberek nem. S ha látjuk is, nem mondjuk ki”

– fogalmazott a lelkész a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

Kapcsolódó cikkek