forrás: pixabay.com

Sikeres évadot zárt a Vígszínház

Sikeres évadot zárt a Vígszínház

A teátrum három játszóhelyének összlátogatottsága közel 97 százalékos volt, mintegy 340 000 néző váltott jegyet az évad 543 előadására.
A teátrum közleményében kiemeli, hogy az évadzáró társulati ülésen a hagyományoknak megfelelően több művészeti díjat is átadtak.

A titkos szavazással választott zsűri az évad legjobb alakításaiért járó Ajtay Andor Emlékdíjakat Szilágyi Csengének és ifj. Vidnyánszky Attilának ítélte oda, a Szatmári István emlékére alapított, legjobb epizódszereplőnek járó “A kiscsillag is csillag díj”-at pedig Radnay Csilla nyerte el. A Roboz Imre Művészeti Emlékdíjjal a Vígszínház azt a művészt jutalmazza, aki nemcsak alkotómunkájával, de társadalmi serepvállalásával is erősíti a teátrum művészi rangját és hírnevét, a zsűri a díjat idén Presser Gábornak ítélte. A Czapp György alapította Venczel Vera Emlékdíjat, amellyel minden páros évben az évad legjobb díszlettervezőjét, páratlan évben pedig a legjobb jelmeztervezőjét jutalmazzák, idén Nagy Fruzsina nyerte A kastély jelmezeiért. A társulat titkos szavazatai alapján a legjobb 30 év alatti színésznőnek járó Varsányi Irén-emlékgyűrűt Antóci Dorottya kapta – áll a közleményben.

A Harsányi Zsolt Emlékdíj odaítélésénél az alapító szándéka szerint fontos szempont, hogy a díjazott sokat tegyen a magyar nyelv ápolásáért.

A díj kuratóriuma idén Geszti Pétert, A dzsungel könyve és A Pál utcai fiúk dalszövegíróját jutalmazta bravúros, lényegre látó, költői és szellemes, széles közönséghez szóló szövegeiért. A teátrum közleményében kiemeli, hogy a társulatért végzett odaadoó munkájáért Vígszínház-díjat vehetett át Henri Zoltán, a bútortár vezetője, Kuhnné Horváth Mária bér- és munkaügyi csoportvezető, valamint Hodány Lászlóné gazdasági titkár. Az üzemi Tanácsi alapítású, a műszaki és adminisztratív kollégákat díjazó Aranyforgó-díjat Ferencziné Orosz Andrea, a női varroda vezetője és Kuhnné Horváth Mária vehette át. Az évadzárón a társulat jubiláló tagjait is köszöntötték: Földes Gáborné Irmike fodrász 60, Kútvölgyi Erzsébet színművész 50, Presser Gábor zenei vezető és Horinka János világosító tárvezető 45, Mátyásné Boros Györgyi nézőtéri felügyelő-helyettes 40, Szlávik János színpadmester 35, Wiesmeyer Erik ügyelő 30, Hodány Lászlóné gazdasági titkár 25, Gereg Mónika férfi szabó és Madanecz István kárpitos pedig 20 éve tagja a Vígszínháznak. A teátrum vezetése tájékoztatta a társulatot, hogy várhatóan 2023 őszére készül el a teátrum új, professzionális hangstúdiója a Ditrói Mór utcában, valamint zajlanak a 18. kerületi Lenkei utcában lévő raktár- és helyiségcsoport infrastrukturális fejlesztései. A cél, hogy a jövőben itt kapjanak helyet a teátrum asztalos-, kárpitos- és díszítő műhelyei, így a Pannónia utcában lévő helyiségekben próbaterem kialakítására lenne lehetőség – áll a közleményben.

Az évad végén Puzsa Patrícia színművész távozik a Vígszínház társulatából, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói közül Gál Réka Ágota a következő évadtól a Vígben tölti a gyakorlatát.

A teátrum közleményében végül kiemeli, hogy a Vígszínház 2023/24-es évadának első bemutatója szeptember 23-án lesz, az Üvegcipőt Mohácsi János rendezi. A Pinokkió zenés változata Keresztes Tamás, az Ármány és szerelem pedig David Doiasvili rendezésében lesz látható a Vígszínházban, a Pesti Színházban Hegedűs D. Géza az Amadeust, Horváth Csaba pedig Goldoni A hazug című vígjátékát rendezi. A szeptemberi és októberi előadásokra június közepén kezdődik a jegyértékesítés.

Kapcsolódó cikkek