robot (illusztráció), forrás: pixabay.com

Saját fejlesztésű fertőtlenítő robotot mutatott be egy magyar cég

Saját fejlesztésű fertőtlenítő robotot mutatott be egy magyar cég

Elkészült a B+N Referencia Zrt. saját fejlesztésű, mesterséges intelligenciát (MI) is alkalmazó UV-C fertőtlenítő robot prototípusa; a szükséges tesztek után még idén elindulhat a gyártás, a fejlesztés iránt már külföldről is érdeklődnek. Ezt közölte a létesítményüzemeltetéssel és kutatás-fejlesztéssel foglalkozó vállalat az MTI-vel.

A közlemény szerint az új robot UV-C sugárzója mozgatásával több pontról be tudja sugározni a megtisztításra váró felületet, amelyet a helyiség előzetesen felvett térképén meghatározott útvonal alapján jár be. A térben lévő akadályokat mesterséges intelligencia alapú algoritmussal kerüli ki, majd  háromdimenziós modellen számolja ki a fertőtlenítő dózisát, a sugárzás mértékét, amiről vizuális visszajelzést ad a kezelőnek, illetve a szakembereknek.

A projekt tervezése 2019 nyarán kezdődött, a tényleges munka 2020-ban indult és idén májusban fejeződött be; 16 tagú mérnökcsapat dolgozott rajta.

A fejlesztés megvalósításához a vállalat a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalhoz benyújtott pályázatával több mint 216 millió forint támogatást nyert el, ehhez a B+N Referencia Zrt. szintén jelentős forrást tett hozzá – ismertették. A további robotok gyártását 2023 negyedik negyedévében tervezik, amelyek a cég saját higiéniai szolgáltatásiban játszanak majd szerepet, ahol a takarítási szolgáltatások hatékonyságának további növelése a cél. Első körben a robotoknak például kórházakban lehet majd fontos szerepük, ahol használatuk jelentősen csökkentheti a fertőzések kockázatát. A magyar tulajdonú B+N Referencia Zrt. 2011-ben alakul, ügyfelei részére teljes körű létesítményüzemeltetési szolgáltatásokat nyújt a takarítás és higiénia területétől a műszaki karbantartáson át, a belsőépítészetig.

A magyarországi facility management, vagyis cégüzemeltető vállalatok közül Magyarországon egyedül a B+N Referencia Zrt. rendelkezik kutatás-fejlesztési részleggel, amely a létesítményüzemeltetéshez kapcsolódó automatizációval és robotikával foglalkozik.

A vállalat tájékoztatása szerint Magyarországon 8983 dolgozója van, de régiós szinten (Magyarország és hat kelet-közép-európai ország) a szám eléri a 20 ezret. A B+N csoport regionális árbevétele 171,616 milliárd forint volt 2022-ben, adózott eredménye pedig 13,464 milliárd forint, ebből a magyarországi árbevétel 127,063 milliárd forint, az adózott eredmény 10,816 forint volt. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 2021-es üzleti évben a cég éves nettó árbevétele 152,079 milliárd forint volt, adózott eredménye pedig 2021-ben 19,875 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek