fotó: pixabay.com

Orsós Sztálvira: szeretném megmutatni, mire vagyok képes

Orsós Sztálvira: szeretném megmutatni, mire vagyok képes

Az orosz születésű kétszeres Európa-bajnok birkózó, Orsós Sztálvira remek formában érzi magát az áprilisi Európa-bajnokság előtt, és magyar színekben is szeretné megmutatni, hogy mire képes.

A 30 éves birkózónő az M1 aktuális csatorna megkeresésére elmondta, hogy nagyon elfoglalt mióta megérkezett a válogatotthoz, ugyanis edzőjével, Makszim Molonovval egy kirgizisztáni edzőtáborral indították az idei felkészülést, majd Zágrábba utazott egy nemzetközi tornára, utána pedig Tatán készült, ahol több mint tíz nemzet birkózói gyűltek össze. A Ranking Series egyiptomi állomásáról bronzéremmel tért haza, majd Párizsban folytatta a felkészülést, és az elmúlt másfél hetet Budapesten töltötte.

“Eddigi tapasztalataim alapján, Magyarországon nagyon jók a körülmények, akár az edzőközpontot, akár az edzőpartnereket tekintve, mivel sok fiatal és tehetséges versenyző és edző vesz körül, minden adott ahhoz, hogy sikeres legyek és jól érezzem magam itt”

– mondta Orsós Sztálvira, aki már 2018-ban is elgondolkodott az országváltáson, de akkor az orosz szövetség nem tette lehetővé a honosítást.

A remek hazai körülmények mellett azt is megemlítette, hogy úgy érzi, befogadták csapattársai a válogatottban, az edzéseken technikailag próbál segíteni a fiataloknak.

Orsós remek formában érzi magát, de azt is kiemelte, hogy még fejlesztenie kell a fizikai és technikai képességeit is, ezt pedig őszre szeretné tökéletesíteni, mivel az idei év legfontosabb versenye a szeptemberi kvalifikációs világbajnokság lesz Belgrádban, ahol már kvótát is lehet szerezni a jövő évi párizsi olimpiára.

“Szeretném megmutatni, mire vagyok képes, mivel hosszú évek óta keményen készülök, és tudom, hogy komoly eredményeket érhetek el, ehhez azonban kis lépések vezetnek”

– mondta a nagypapája révén magyar felmenőkkel rendelkező birkózó, aki 2018-ban 53 kg-ban, míg 2021-ben 55 kilóban szerzett Eb-címet, majd a tokiói olimpián a legkisebb női súlycsoportban (50 kg) lépett szőnyegre, azóta pedig nem vett részt világversenyen. Az április 17-én rajtoló zágrábi kontinenstornán visszatér eredeti kategóriájához (53 kg), amelyben szeretne kijutni a 2024-es párizsi olimpiára.

Kapcsolódó cikkek