György László: sikeres és bővül a Tanítsunk Magyarországért program

György László: sikeres és bővül a Tanítsunk Magyarországért program

Folyamatosan és erőteljesen bővül a Tanítsunk Magyarországért mentorprogram, amelyben ősztől már 1639 felső tagozatos általános iskolás és 377 mentor vesz részt az ország mintegy hatvan kistelepülésén. Ezt közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Pécsen.
György László azt követően nyilatkozott újságíróknak a programról, hogy csaknem száz professzionális hordozható számítógépet adtak át a kezdeményezésben részt vevő, mentorált tanulók részére egyidejűleg az ország négy pontján: Pécsen, Debrecenben, Miskolcon és Nyíregyházán.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a Tanítsunk Magyarországért program azzal a céllal indult el a kormányzat, a Klebelsberg Központ és felsőoktatási intézmények összefogásával, hogy segítsenek a munka- és továbbtanulási lehetőségektől távoli kistelepüléseken élő fiataloknak.

“A programmal azt szeretnék elérni, hogy a diákoknak 14 éves korukban ne jelentsen nehézséget az iskolaváltás, az azzal járó rendszeres utazás és a beilleszkedés; a tapasztalatok szerint ugyanis leginkább ezek felelősek a középiskolai lemorzsolódásért”

– mondta György László.

Kiemelte,a kezdeményezés sikerét jól mutatja, hogy ma már hét egyetem vesz részt a mentorok képzésében, s a meglévő 377 után további 650 hallgató jelezte részvételi szándékát, kezdte meg a feladat ellátásához szükséges kurzust.

A miskolci hasonló rendezvényről online bejelentkező Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke a számítógépek ünnepélyes átadása előtt azt mondta, a mentorprogram nemcsak a fiatalok pályaválasztásában segít, de mély kapcsolatokat is teremt mentorok és mentoráltak között, s alkalmas a tehetségek kiválasztására, erősíti a felsőoktatásban részt vevők felelősségvállalását.

Reményét fejezte ki, hogy a mostani mentorok a fiatalokat a középiskolai és az egyetemi évek alatt is végigkísérik majd.

Szekeres Pál, a laptopokat felajánló ABC Alapítvány kuratóriumi elnöke, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa a debreceni eseményről online bejelentkezve azt mondta, az eszközökkel a jövőbe szeretnének befektetni. Hozzátette, törekednek arra, hogy a jövőben további, a digitális oktatást szolgáló eszközökhöz juthassanak hozzá a diákok.

A Tanítsunk Magyarországért programmal kistelepüléseken élő fiatalokat támogatnak tanulmányaik sikeres elvégzésében, látókörük szélesítésében, a tudatos iskolaválasztásban.

A diákok mellé szegődő egyetemista mentorok feladata, hogy megmutassák a diákoknak a településen túli világ lehetőségeit, például a szakképző intézményeket, a középiskolákat, a különféle munkahelyeket.

Kapcsolódó cikkek