Kozma Dominik, fotó: Illyés Tibor/MTI (archív)

Ezen dolgozik Kozma Dominik

Ezen dolgozik Kozma Dominik

Új klubjában elsősorban a technikai elemek fejlesztésére koncentrál Kozma Dominik világbajnoki bronzérmes úszó.

A 29 éves versenyző pénteken az M4 Sport Sporthíradójában beszélt arról, hogy a két éve alakult Stamina Testgyakorlók Körénél nagyjából két hete készül, az egyesületben pedig mindent megkap, amit szeretett volna karrierje utolsó éveire.

“Itt most csak rólam szól minden, megpróbálnak engem felépíteni, a rosszabb vagy a jobb napjaimra egyaránt. Sokkal inkább a kisebb dolgokkal foglalkozunk, az olyan apró technikai elemekkel, mint például a forduló, ami az én és sok magyar úszását le tudja lassítani. Most ezekre feküdtünk rá”

– mondta Kozma, aki az egyetlen felnőtt válogatott versenyzője a kis klubnak, ahol néhány tehetséges fiatal is pallérozódik.

Kapcsolódó cikkek