illusztráció, fotó: pixabay.com

Ez a fesztivál tanulóknak szól

Ez a fesztivál tanulóknak szól

Harmadik alkalommal rendezik meg szeptember 26. és 28. között a Pécsi Tanulófesztivált mintegy harminc helyszínen és csaknem száz programmal a baranyai megyeszékhelyen.

A háromnapos esemény központi témája a tanulóközösségek és a közösségi tanulás lesz a közlemény szerint. A rendezvény idei eseményein egyebek mellett a művészetekkel, sporttal, környezettel összefüggő tanulás mibenlétével ismerkedhetnek meg az érdeklődők előadásokon, szakvezetéseken, workshopokon, de a fesztivál ideje alatt számos kiállítást, koncertet, filmvetítéseket is tartanak.

Kiemelték, három esztendeje Pécsett több szervezet és intézmény fogott össze azért, hogy olyan tanulófesztivált szervezzen, “melyben a tanulás a felfedezés, az öröm, a megismerés és a kíváncsiság kifejezése” játszik főszerepet.

Emlékeztettek a közleményben arra, hogy két esztendővel ezelőtt Pécs átvette az UNESCO Globális Tanuló Város Díját (Global Learning City Award), ennek köszönhető, hogy minden évben tanulófesztivált szerveznek a megyeszékhelyen.

A fesztivál keretében mintegy harminc helyszínen közel száz programon vehetnek részt az érdeklődők, azokról ezen az oldalon olvashatók részletek.

Kapcsolódó cikkek