forrás: pixabay.com

Erős lesz a mezőny a Bocskai István ökölvívó emlékversenyen

Erős lesz a mezőny a Bocskai István ökölvívó emlékversenyen

Huszonhat országból több mint háromszáz bokszoló méri össze erejét az idei Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyen, amelyet jövő keddtől szombatig rendeznek Debrecenben. Ezt jelentették be a szervezők a viadal pénteki sajtótájékoztatóján.

Barcsa Lajos (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere felidézte, hogy 1957 óta rendezik meg folyamatosan az emlékversenyt, a küzdelmeket sem a járványveszély, sem az energiaválság nem tudta megakadályozni. Hozzátette, a verseny mára jelentős nemzetközi találkozóvá nőtte ki magát, és fontos szerepe van Debrecen turisztikai életében is. A díjakat, serlegeket hagyományosan a város biztosítja a helyezetteknek.

Kurtucz Csaba, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke emlékeztetett rá, hogy Debrecennel közösen immár 67. alkalommal rendezik meg a Bocskai István emlékversenyt, Európa egyik legnagyobb amatőr ökölvívó tornáját.

Azt mondta, az egykor regionális versenynek induló kezdeményezés mára Európa elit eseményévé nőtte ki magát, amelyen olimpiai, világ- és Európa-bajnokok mérik össze rendszeresen felkészültségüket.

“Az idei mezőny nagyon erős, olyan boksznagyhatalmak küldik el versenyzőiket, mint Ausztrália, Thaiföld, Üzbegisztán vagy Kazahsztán”

– sorolta a szövetség elnöke.

Tóth Zsuzsanna, a szövetség főtitkára azt mondta, a debreceni az egyik legnagyobb az európai versenyek között, fontos állomása a magyar ökölvívók felkészülésének a világbajnokságra és az olimpiára.

“Az idei viadalra 26 országból 220 férfi és 125 női ökölvívó érkezik kísérőikkel együtt”

– fűzte hozzá.

Bertók Róbert szövetségi kapitány jelezte: a magyar ökölvívók  háromhetes tatai edzőtáborból érkeznek Debrecenbe, ahol több olimpiai,  világ- és Európa-bajnok, illetve érmes öklözik majd. Hozzátette, a súlycsoportok igazodnak az olimpiai előírásokhoz. A férfiak mezőnyéből kiemelte a debreceni Bernáth Attilát, akinek a szerepléséhez nagy reményeket fűz, de szerinte meglepetést okozhat Veres Roland (57 kilogramm), Kovács Richárd (63,5 kilogramm), Fodor Milán (67 kilogramm), a nőknél pedig Hámori Luca (66 kilogramm) és Nagy Tímea (75 kilogramm) is.

“A mezőnyt tekintve igazi csemege lesz az idei verseny”

– fogalmazott a szövetsági kapitány.

Kapcsolódó cikkek