gazda a mezőn (illusztráció), fotó: pixabay.com

Bevált az alkalmi munkaerő

Bevált az alkalmi munkaerő

Sokkal többet dolgoztak idén az alkalmi munkaerőként felvettek, mint a korábbi években. Erről írt keddi számában a Magyar Nemzet a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) származó adatsorra hivatkozva.

Az átmeneti időre felvett emberek hat hónap alatt majdnem tizenkétmillió napot töltöttek munkával, az államkasszához idén kilencmilliárd forint adó folyt be az alkalmi és idénymunkások után. Három évvel ezelőtt, 2016 első hat hónapjában még kilencmillió alatt volt a bejelentett napok száma, a tavalyi azonos időszakban rögzített adat pedig már alig maradt el a 11 milliótól.

Három évvel ezelőtt az első félévben még csupán hatmilliárd forint körül alakult az államot megillető összeg.

A NAV kimutatása szerint januárban – amikor általában kevesebb a szezonális elfoglaltság – kétszázezer embert jelentettek be a munkáltatók, de júniusban már 330 000 ember dolgozott átmeneti jelleggel.

Az adóhatóság szerint leggyakrabban a kereskedelemben vesznek fel rövid időre embert, de gyakori megoldás ez a vendéglátásban, a mezőgazdaságban és a halászatban is. Alkalmi és idénymunkásokat vállalkozások tízezrei foglalkoztatnak.

A NAV szóvivője, Kis Péter András a lap kérdésére közölte: a mezőgazdaságban és a turizmusban tevékenykedő időszaki alkalmazottak után naponta ötszáz, az egyéb alkalmi tevékenységet végzőknél ezer, a filmes statiszták esetében pedig napi háromezer forint adót kell befizetni.

Kapcsolódó cikkek