5Próbából Jeles: közösségformáló és értékközvetítő programsorozat indul

5Próbából Jeles: közösségformáló és értékközvetítő programsorozat indul

A győri rendezényen a sport és az egészségtudatos életmód népszerűsítése mellett a fogyatékkal élők iránti el- és befogadást is népszerűsítik.

Kertész Tamás szervező elmondta, hogy az épek és fogyatékkal élők jövő május közepéig együtt, korosztálytól függetlenül vehetnek részt öt próbán. Az eseménysorozat október 11-én szellemi vetélkedővel kezdődik, novemberben túráznak a Püspökerdőben, januárban úsznak, márciusban kerékpároznak, májusban pedig futnak. Aki mind az öt próbát teljesítette, részt vehet egy sorsoláson, amelynek nyertesei részt vehetnek a XXXII. nyári olimpián, illetve a XVI. paralimpián Tokióban.

Kertész Tamás a sorozat lebonyolításának részleteit ismertetve elmondta, hogy a próbák sikeres teljesítését jelenléti ívvel és az átvett, rajtszámra ragasztott matricával igazolják. Nevezni október 3-ig lehet az 5probaboljeles.hu oldalon, illetve a helyszínen.

A program lényege, hogy nem a gyorsaságra helyezik a hangsúlyt, hanem arra, hogy mindenki egyéni képességeinek megfelelően teljesítse a feladatokat és a távokat. A megméretések után a fogyatékkal élők iránti érzékenyítő rendezvényeket tartanak. Az eseménysorozatot a győri önkormányzat mellett a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) és a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) is támogatja.

Borkai Zsolt polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy a győriek és a megyeszékhelyre látogatók minél szélesebb körben tudjanak sportolni, ne csak versenyszerűen.

“Az egészség megtartásához a rendszeres sportolás, a mindennapi testmozgás fontos, ezért kiemelt feladatunk, hogy ezt megszerettessük az emberekkel”

– fogalmazott. Hozzátette, hogy ezért is támogatják ezt a kezdeményezést 3,2 millió forinttal.

Toponári Gábor, a FODISZ ügyvezető elnöke elmondta, hogy ma Magyarországon mintegy egymillió fogyatékkal élő ember él, egyúttal reményét fejezte ki, hogy nemcsak Győrből és a megyéből, hanem a környező megyékből is jelentkeznek az eseménysorozatra.

Kapcsolódó cikkek