Washington bekeményített Szíriával szemben

Washington bekeményített Szíriával szemben

Az amerikai kormány pénteken az emberi jogok megsértése miatt befagyasztotta a szíriai titkosszolgálat, annak vezetője, valamint Bassár al-Aszad elnök két rokona, és az iráni Iszlám Forradalmi Gárda amerikai kintlévőségeit, és megtiltotta a velük való üzleti együttműködést.

Az Obama-kormány intézkedéseivel célba vett két Aszad-rokon az elnök öccse, Maher al-Aszad, aki a deraai tüntetések elfojtásában részt vett páncélos dandár parancsnoka, és az államfő egyik unokaöccse, Atif Nadzsib, aki a város Politikai Biztonsági Igazgatóságának vezetője volt a véres fellépés idején.

A szankciók érintik a szíriai Általános Hírszerzési Igazgatóságot és annak vezetőjét, Ali Mamlukot, valamint az arab ország erőszakos cselekményeinek anyagi támogatásával vádolt iráni forradalmi gárdát is. Az intézkedések kiterjednek a szíriai vezetés repülőgépeinek alkatrész-utánpótlására is, de egy Aszad elnök számára megépített luxusrepülő leszállítását is megtiltják.

Maga a szíriai elnök nem szerepel a Barack Obama aláírását viselő intézkedések érintette személyek között, a most bevezetett szankciók azonban 2004 óta a leghatározottabb amerikai lépések Szíriával szemben. Washington az elmúlt két évben a Bush-kormány kereskedelmi korlátozásainak enyhítésével, amelyeket Washington most visszaállított, és azzal, hogy nagykövetet küldött Damaszkuszba, közeledni próbált a damaszkuszi vezetéshez.

Hillary Clinton

Hillary Clinton

“A ma kihirdetett szankciók célja, hogy megmutassák a szíriai vezetésnek, magatartásáért és cselekedeteiért felelnie kell” – jelentette ki pénteken Washingtonban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter. “Felszólítjuk Aszad elnököt, hogy változtasson irányvonalán, és hallgassa meg saját népének panaszát” – hangoztatta James Carney, a Fehér Ház szóvivője, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok megítélése szerint a szíriai kormánynak az ország állampolgárai elleni fellépésére a nemzetközi közösségnek határozottan reagálnia kell. Carney üdvözölte az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának a szíriai elnyomó intézkedéseket elítélő határozatát.

Kérdéses viszont, hogy a szankciók mennyire lehet hatásosak, ugyanis a szíriai vezetésnek az Egyesült Államokban lévő kintlévőségei nem jelentősek. A szíriai jogvédő csoportok szerint az országban mintegy ötszáz ember halt meg a tüntetések március 17-i kezdete óta. Damaszkusz szerint ezzel szemben a rendvédelmi erők hetvennyolc tagja és hetven civil halt megaz erőszakban, amelyért a kormány különböző fegyveres csoportokat tesz felelőssé.