Németh Zsolt: sikertörténet a visegrádi együttműködés

Németh Zsolt: sikertörténet a visegrádi együttműködés

Sikertörténetnek nevezte az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a visegrádi országok (V4) együttműködését.

Németh Zsolt (Fidesz) a bizottságának keddi, részben zárt ülése után nyilatkozta azt, hogy a nemzetközi partnerek sokszor gyanakvással tekintenek erre a platformra, mintha ezt az együttműködést egyfajta “negatív erő” tartaná csak egyben. A politikus azonban felhívta a figyelmet, hogy a V4 országait nem az Európai Unió elleni összeesküvés vagy a migrációs politika tartja össze, hanem az unió egységének megtartása.

“Ezt jelzi a szlovák V4 elnökség jelmondata, a Dinamikus Visegrád Európáért is”

– tette hozzá.

Németh Zsolt a szlovák elnökség munkájáról – amely téma volt a bizottsági ülésen – elmondta, a szlovák elnökség hívta meg Angela Merkel német kancellárt, és tervben van Emmanuel Macron francia államfő és Sebastian Kurz osztrák kancellár meghívása V4+ formátumú összejövetelre; hangsúlyos a V4 által működtetett visegrádi kulturális alap munkája is.

“Az európai integráció folyamatát folytatni kell”

– mondta a politikus, hozzátéve, szintén prioritás volt a szlovák elnökség alatt, hogy a V4-ek Európa gazdasági motorjává váljanak, különösen az infrastruktúra kiépítésével. Ehhez kapcsolódva a bizottsági elnök a közép-európai gyorsvasút (a négy visegrádi ország fővárosait, illetve nagyvárosait összekötő, Budapest-Pozsony-Brno-Varsó vonal) fejlesztésének elindítását emelte ki.

Kapcsolódó cikkek