Ferenc pápa

Ferenc pápa: karácsonykor szép és fontos együtt lenni a családdal

Ferenc pápa: karácsonykor szép és fontos együtt lenni a családdal

Ezt mondta a római kaptolikus egyházfő Advent negyedik vasárnapján a római Szent Péter-téren tartott beszédében. A Szentatya hangsúlyozta, hogy a keresztény közösség kapui mindenki előtt nyitva állnak.

A pápa Jézus születése közeledő ünnepe üzenetéről szólt az Úrangyala-imádságot kísérő beszédében. Kijelentette,

ember és Isten találkozása nem “káprázatos csodák”, hanem a hit és az irgalmasság jegyében történt.

“Akinek nincsen hite, nem hallja meg Isten vigasztaló szavát, de nem képes vigaszt és reményt adni embertársainak sem”

– mondta az egyházfő, aki Szűz Máriát nevezte a hit és az irgalmasság példaképének.

Ferenc pápa hozzátette, karácsonykor gondolatai mindenekelőtt azokat a családokat kíséri, amelyeknek tagjai az ünnepre találkoznak egymással.

“Karácsonykor szép és fontos együtt lenni a családdal”

– hangsúlyozta az egyházfő, aki azokhoz is szólt, akiknek ez nem adatik meg, mivel családjuktól vagy szülőföldjüktől távol tartózkodnak akár keresztények akár nem.

“Nektek azt mondom, a keresztény közösség kapui nyitva vannak előttetek”

– jelentette ki a pápa, aki imádkozott az Indonéziában pusztított cunami áldozataiért a nemzetközi közösség szolidaritását és segítségét szorgalmazva.

Kapcsolódó cikkek