a Fehér Ház Washington DC-ben, a mindenkori amerikai elnök otthona és munkahelye, forrás: pixabay.com

Donald Trump: a nemzetnek el kell ítélnie a rasszizmust és a fehér felsőbbrendűséget

Donald Trump: a nemzetnek el kell ítélnie a rasszizmust és a fehér felsőbbrendűséget

Így reagált hétfőn az amerikai elnök a hét végén elkövetett, számos halálos áldozatot és sebesültet követelő két tömegmészárlásra.

“Nemzetünknek egyhangúlag kell elítélnie a rasszizmust, az elvakultságot és a fehér felsőbbrendűséget”

– fogalmazott az amerikai elnök a Fehér Házból valamennyi amerikai tévécsatornán élőben közvetített beszédében. Hozzáfűzte:

“ezekre az ideológiákra vereséget kell mérni, a gyűlöletnek nincs helye Amerikában”.

Trump az internetet, a sajtót, a videojátékokat okolta e gyűlöletből fakadó bűncselekményekért. Az internetet veszélyesnek nevezte – ahogyan fogalmazott: – “a radikalizálódott és zavart elméjűek számára”, a videojátékokról pedig úgy vélekedett, hogy “ünneplik” az erőszakot.

“Fel kell hagynunk az erőszak dicsőítésével társadalmunkban”

– szögezte le.

Belföldi terrorizmusnak minősítette a szombaton a texasi El Pasóban és vasárnapra virradóra pedig az ohiói Daytonban elkövetett tömeggyilkosságokat. Közölte: utasítja az igazságügyi minisztériumot a törvényhozásnak teendő olyan javaslatra, amely biztosítja, hogy “a gyűlöletbűncselekmények és a tömegmészárlások elkövetői halálbüntetést kapjanak”. Hozzátette: a halálbüntetést ezekben az esetekben “gyorsan, határozottan és évekig tartó szükségtelen késlekedés nélkül” kell meghozni.

Donald Trump sürgette a mentális betegségekre vonatkozó törvények reformját, mondván, az esetleges fenyegetések elkerülése végett jobban és korábban kell azonosítani az ilyen betegségekkel küszködőket.

“Ha szükséges, a várhatóan erőszakos cselekményeket elkövetőket el kell különíteni a társadalomtól”

– fogalmazott, egyértelműen a mentális betegségeket és a gyűlöletet, nem pedig a fegyvertartást téve felelőssé a történtekért.

Beszédében nem tért ki az egyik, hétfőn reggeli Twitter-bejegyzésében foglaltakra: a bevándorlási reformra. A beszéde előtt ugyanis azt írta mikroblogjában:

“a jelenlegi törvényhozásnak iszonyúan szüksége van egy bevándorlási reformra. Valami jót, hacsak nem nagyszerűt kell kihoznunk e két tragikus eseményből”.

Kapcsolódó cikkek