Downing Street, London, fotó: pxabay.com

Boris Johnson: fájdalmas lesz az orosz energiafüggés felszámolása, de meg kell tenni

Boris Johnson: fájdalmas lesz az orosz energiafüggés felszámolása, de meg kell tenni

A brit miniszterelnök szerint ezt mindegyik országnak meg kell tennie, mert csak így lehet megállítani Vlagyimir Putyin orosz elnök agresszióját.

Johnson a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap keddi kiadásának írt cikkében úgy fogalmaz: amikor Putyin 2014-ben először hajtott végre inváziót Ukrajna ellen, a Nyugat rettenetes hibát követett el. Az orosz elnök ugyanis ezzel az agresszív cselekedetével hatalmas darabot hasított le egy szuverén országról, a nyugati országok pedig hagyták, hogy “ezt megússza”.

“Az Oroszországhoz fűződő gazdasági kapcsolatok nemcsak újraindultak, de a korábbinál is intenzívebbé váltak, a Nyugat több orosz földgázt vásárolt, mint addig valaha, és így még inkább kiszolgáltatta magát Putyin akaratának”

– áll a brit kormányfő cikkében.

Boris Johnson szerint amikor az orosz elnök megindította az Ukrajna elleni mostani háborút, pontosan tudta, hogy a világ nagyon nehéznek fogja találni az ő megbüntetését, hiszen tudta azt is, hogy függőséget teremtett. Márpedig amíg a Nyugat gazdaságilag függ Putyintól, addig az orosz államfő bármit megtehet e függés kiaknázására, ezért kell most ezt a függést felszámolni, és ez meg is fog történni a brit miniszterelnök szerint.

Úgy látja, hogy a hatalmas orosz szénhidrogénkészlet Putyin erőssége, de egyben gyengesége is, hiszen Oroszország nemigen gyárt olyasmit, amit a világ többi része meg akarna tőle vásárolni.

“Ha a világ véget tud vetni a függőségnek az orosz nyersolaj- és földgázszállításoktól, azzal megfoszthatja Putyint pénzforrásaitól, de ez a stratégia csak akkor lehet igazán működőképes, ha ezt mindenki megteszi”

– írja Johnson.

A brit miniszterelnök hozzáteszi, el kell fogadni, hogy ez fájdalmas folyamat lesz, de csak az orosz szénhidrogénfélék vásárlásának beszüntetésével lehet Putyint rákényszeríteni az agresszió befejezésére és a nemzetközi jog tiszteletben tartására. Johnson szerint Nagy-Britannia minden olyan technológiát ki fog aknázni, amely a megújuló energiaforrások használatát segíti, de olyan energiaforrásra is szükség van, amely akkor is rendelkezésre áll, ha nem süt a nap és nem fúj a szél.

“Éppen ezért eljött az ideje annak, hogy új, nagy tétek egész sorát tegyük fel a nukleáris energiára”

– fogalmaz kedden megjelent cikkében brit kormányfő, hangsúlyozva: olyan fejlesztési stratégiára van szükség, amelyben a kis reaktorok és a nagy erőművek egyaránt megférnek.

Kapcsolódó cikkek