Mérget találtak az amerikai elnök támadójánál

Mérget találtak az amerikai elnök támadójánál

James Everett DutschkeRicin nyomaira bukkantak annak a mississippi férfinak egy volt üzletében, akit azzal gyanúsítanak, hogy mérgezett levelet küldött az amerikai elnöknek, egy amerikai szenátornak és egy mississippi bírónőnek.

Ez derült ki a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) a bírósághoz kedden benyújtott jegyzőkönyvéből. Ugyancsak kimutatták a mérget több olyan tárgyon – egyebek között egy porvédő maszkon -, amelyet a gyanúsított, James Everett Dutschke dobott ki egy szeméttárolóba. Az FBI szerint a vádlott az interneten szerezte be a méreg alapjául szolgáló ricinusbabot. A 41 éves Dutschkét szombaton tartóztatták le, hétfőn pedig a bíróság, amely ismertette vele a vádat, úgy döntött, hogy óvadék ellenében sem védekezhet szabadlábon.

FBI nyomozás

A férfi előzetes bírósági meghallgatását csütörtökre tűzték ki. Dutschke tagadja, hogy köze lenne a mérgezett levelekhez. A férfi korábban demokrata színekben próbálkozott azzal, hogy bejusson a mississippi törvényhozásba. Ha elítélik, Dutschke akár életfogytiglani szabadságvesztést is kaphat. A férfit egyébként egy másik eljárásban azzal is megvádolták, hogy 2007 és 2013 között három, 7 és 16 év közötti lányt molesztált az általa vezetett önvédelmi edzőteremben.