“Kicsit fel akarom rázni a demokratákat”
– írta a Twitteren Trump, mielőtt New Hampshire-be indult. Majd a Manchester városának arénájában tartott nagygyűlésen szintén a demokrata párti politikusokkal és az ellene indított alkotmányos felelősségre vonási eljárással (impeachment) foglalkozott. Az eljárásból ő került ki győztesen, mert a szenátus felmentette őt a demokrata törvényhozók által felhozott mindkét vádpont alól.
“Kilenc hónap múlva visszavesszük a képviselőházat, meg fogjuk tartani a szenátusi többséget, és megtartjuk a Fehér Házat is”
– fogalmazott Trump. Szavait viharos taps kísérte. Majd azzal folytatta, hogy a republikánusok duzzadnak a lelkesedéstől, míg a demokraták távolról sem.
“Egymás ellen harcolnak, fogalmuk sincs, mit csinálnak, még a voksokat sem tudják megszámolni”
– utalt a demokraták iowai fiaskójára. Iowában ugyanis hétfő estig is a voksoknak csak a 95 százalékát dolgozták fel, és mind Bernie Sanders szenátor, mind Pete Buttigieg, az indianai South Bend városka volt polgármestere győztesnek hirdette ki magát, illetve hétfőn mindketten a szavazatok újraszámlálására nyújtottak be kérvényt.

“A Demokrata Párt irányítani akarja az egészségbiztosításotokat, de még egy jelölőgyűlést sem tud levezetni Iowában”
– mondta az elnök, majd azt is hozzátette, hogy szerinte a demokrata pártvezetés “el akarja csalni” Bernie Sanderstől az elnökjelöltséget.
“Szerintem ismét megpróbálják becsapni Bernie-t”
– mondta, utalva a 2016-os választási kampányra, amikor Hillary Clinton, a demokraták akkori elnökjelöltje és a Demokrata Párt vezetése kifejezetten lejárató kampányt folytatott Sanders ellen.
A nagygyűlésen Trump méltatta a gyermekgondozási segély bevezetését, az elsősorban a középosztályt érintő adócsökkentéseket és az illegális bevándorlás elleni küzdelem eredményeit. William Barr igazságügyi miniszter néhány órával a manchesteri nagygyűlés előtt jelentette be, hogy az úgynevezett menedékvárosoknak – amelyek menedéket nyújtanak az illegális migránsoknak – komoly büntető szankciókkal kell majd szembenézniük.