Az orosz külügyminiszter nem tervezi, hogy Genfbe utazzon

Az orosz külügyminiszter nem tervezi, hogy Genfbe utazzon

Nincs tervben, hogy Szergej Lavrov elutazzon Genfbe az iráni atomprogramról folyó nemzetközi tárgyalásokra Közölte pénteken Alekszandr Lukasevics orosz külügyi szóvivő.

Az orosz külügyminiszter Moszkvában Lamberto Zannierrel, az EBESZ főtitkárával közös tájékoztatóján óvatos derűlátással nyilatkozott a genfi tárgyalásokról. Azt mondta, hogy bár nem szeretne semmilyen előjelzésbe bocsátkozni, mégis úgy látja, hogy van esély az egységes álláspont kialakítására, amely a probléma végleges megoldásának útitervét foglalja magában. 

“A Genfből érkező hírek alapján erre van remény. Döntő segítséget adott ehhez, hogy a partnerek elfogadták Oroszország javaslatát, hogy a tárgyalások alapját a szakaszosság és a kölcsönösség képezzék” – mondta Szergej Lavrov. “Irán minden egyes lépésére, amelyekkel teljesíti az ENSZ Biztonsági Tanácsa és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) követelményeit, gyengülnek a büntetőintézkedések is” – magyarázta.

Moszkva továbbra is arra szólít fel, hogy a nemzetközi közösség ismerje el Irán jogát az atomenergia békés felhasználására, beleértve az urándúsítást is, a NAÜ ellenőrzése alatt. “Természetesen abban az esetben, ha minden, ma még függő kérdés megoldást nyer” – tette hozzá Lavrov, minthogy Teheránnak előbb bele kell
egyeznie a hatok és a nemzetközi atomszervezet feltételeibe. 

Barack Obama amerikai elnök csütörtök este az mondta, hogy a megállapodás esetén is egyelőre legfeljebb az Iránt sújtó nemzetközi szankciók kismértékű enyhítését tudja elképzelni.

Szergej Lavrov moszkvai nyilatkozatával egy időben az orosz külügyminisztérium szóvivője is “a genfi tárgyalásokon résztvevő felek álláspontjában végbement pozitív változásokról” beszélt. Alekszandr Lukasevics szokásos heti tájékoztatóján azt mondta, hogy Irán és a hatok (az Egyesült Államok, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Oroszország és Németország) konkrét eredmény elérésére törekszenek. 
John Kerry amerikai, Laurent Fabius francia és William Hague brit külügyminiszter is a svájci nagyvárosba tart, hogy segítsen előmozdítani az elérhető közelségbe került megállapodás kidolgozását.