A fegyverkérdésre irányította a figyelmet a coloradói mészáros

A fegyverkérdésre irányította a figyelmet a coloradói mészáros

Barack ObamaNéma főhajtással emlékezik az elnök az áldozatokraEgységre szólította fel, valamint imára és emlékezésre hívta Amerikát a coloradói "őrült" merénylet nyomán Barack Obama amerikai elnök és felfüggesztette floridai kampánykörútját.

A hozzátartozókkal való együttérzés kifejezésében “az elnökhöz, a first ladyhez és egész Amerikához” közleményben csatlakozott Mitt Romney, a republikánusok elnökjelölti posztjának várományosa. A Fehér Házért vetekedő két politikus kampánystábja pénteken úgy döntött, nem sugároznak negatív kampányhirdetéseket Colorado államban.

A mészárlás miatt lemondta texasi, illetve virginiai kampánymegjelenését Joe Biden alelnök és a first lady, Michelle Obama is. Hasonlóképpen visszalépett a választási szerepléstől Ann Romney, a republikánus elnökjelölt-aspiráns felesége is. Obama elnök a nap folyamán visszatért Washingtonba. Romney ugyan nem mondta le a péntekre előre bejelentett New Hampshire állambeli kampánybeszédét, de azt korteskedés helyett teljes egészében a coloradói tragédiának szentelte.

A coloradói ámokfutást megelőzően sajtóforrások nem zárták ki, hogy Mitt Romney éppen pénteken jelenti be, kit szemelt ki alelnökjelöltjéül. A közvélemény-kutatások szerint a választók ezen a poszton Condoleezza Rice volt külügyminisztert látnák a legszívesebben. A médiában az esélyesek között emlegetik még Marco Rubio floridai szenátort és Chris Christie New Jersey-i kormányzót is.

A merénylet után Barack Obama elrendelte, hogy a Fehér Házon, a szövetségi hivatali épületeken, valamint a katonai bázisokon és a hadihajókon eresszék félárbocra a zászlókat. A tragédia ismét felélesztette a lőfegyverek biztonságáról folytatott társadalmi vitát. Ugyancsak a figyelem középpontjába került a filmszínházak és más, népes közönség köreiben kedvelt középületek biztonsága is.

Denver elővárosában, Aurorában a 24 éves James Holmes péntekre virradóra megtámadta egy multiplex filmszínház egyik termét, ahol 12 embert megölt, további 59-et pedig megsebesített. Többük állapota válságos. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) pénteken ugyan még nem nevezte meg a támadás indítékát, de álláspontja szerint az eddigi adatok nem erősítik meg a terrorizmus gyanúját. A hatóságok szerint Holmes egyedül követte el a mészárlást.

Kapcsolódó cikkek