Szlovákia a soros elnök

Szlovákia a soros elnök

Vasárnaptól egy éven át Szlovákia tölti be a visegrádi csoport soros elnöki tisztét, amelyet Magyarországtól vett át és egy év múlva Csehországnak ad tovább.

Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök a Magyarországból, Szlovákiából, Csehországból és Lengyelországból álló regionális tömörülés elnöki tisztségét hivatalosan Budapesten június 21-én vette át Orbán Viktor kormányfőtől.

“Az elnökséget egy olyan kényes időszakban vesszük át, amikor Európában sok a nyitott kérdés, de konstruktív partner akarunk lenni, aki konstruktív megoldásokkal áll elő” – mondta az elnökség átvételének alkalmából Peter Pellegrini, hozzátéve, a szlovák elnökség célja, hogy konkrét eredményeket hozzon a visegrádi országok lakosainak. A mostani már az ötödik olyan alkalom, amikor Szlovákia tölti be a visegrádi csoport elnöki tisztét. A szlovák elnökség a “Dinamikus Visegrád Európának” mottót adta programjának, amely három pillérre épül, ezek az erős Európa, a biztonságos környezet és az intelligens megoldások.

“Hangsúlyt fogunk fektetni a belső dinamika megerősítésére, a versenyképességre, a biztonságra, a visegrádi régió összetartására” – írta az elnökségről állásfoglalásában a szlovák külügyi tárca, amely szerint az egyéves időszakban saját programjukkal folytonosságot akarnak teremteni a szlovákot megelőző magyar, illetve az azt követő cseh elnökség programjai között. A szlovák elnökség során hangsúlyozni akarják a V4-ek fontosságát, kiemelve, hogy a csoport a regionális együttműködés eszköze, valamint garanciája a régió stabilitásának és a jószomszédi kapcsolatoknak.