Nincs magyar áldozata a minszki metrórobbantásnak

Nincs magyar áldozata a minszki metrórobbantásnak

Metróra váró emberek

A magyar külképviselet vezetője hangsúlyozta, a pokolgépben elhelyezett betonvas darabkák és fémgolyók egyértelműen arra utalnak, hogy a tettesek emberéletek kioltására törekedtek. Egyelőre senki sem vállalta magára a merénylet végrehajtását. A helyi biztonsági szervek nem tartják kizártnak, hogy külföldről szervezték meg a merényletet. Kontra Ferenc elmondta azt is, hogy azóta fokozottabban ellenőrzik a tömegközlekedési eszközöket. Kedd reggel orosz biztonsági szakemberek érkeztek Minszkbe, hogy segítsék a nyomozást.

Minski metromegálló

Minski metro aluljáró

Terrorcselekménynek minősítette a fehérorosz ügyészség a robbantást, és bűnvádi eljárást indított az ügyben. A hatóságok bejelentették kedden, hogy tizenkettőre nőtt a robbantás halálos áldozatainak száma, és száznegyvenkilencen megsebesültek. Még nem sikerült azonosítani az összes halálos áldozatot. Az eddigi adatok szerint a legfiatalabb áldozat egy huszonegy éves, a legidősebb pedig egy ötvenhét esztendős férfi volt. Orvosok szerint huszonkét sebesülnek rendkívül súlyos az állapota. A fehérorosz titkosszolgálat közölte, hogy információi vannak a robbanás állítólagos elkövetőjéről.

Az eddigi nyomozás során fény derült arra, hogy a detonáció öt kilogramm trotil robbanóerejének felelt meg. A robbanószerkezetet a metrócsarnok egyik padja alatt helyezte el a tettes. A detonáció pillanatában mintegy háromszázan voltak a peronon. Fehéroroszországban nem jellemzőek a mostanihoz hasonló robbantásos merényletek. Legutóbb 2008 júliusában ötven ember sebesült meg egy minszki koncerten történt robbanásban, amelyen az elnök is részt vett. Az esetet nem tárták fel, perre nem került sor.