Újraválasztották Sierra Leone államfőjét

Újraválasztották Sierra Leone államfőjét

Bai KoromaErnest Bai KoromaÚjabb öt évre elnökké választották Sierra Leonéban Ernest Bai Koroma államfőt.

Christiana Thorpe, a választási bizottság elnöke közölte péntek este, hogy Koroma az elnökválasztás első, múlt szombaton megrendezett fordulójában a szavazatok 58,7 százalékát gyűjtötte össze, míg ellenzéki kihívója, Julius Maada Bio nyugalmazott tábornok a voksok 37,4 százalékát kapta. Thorpe kihirdette Koroma győzelmét, mivel már az első fordulóban az ehhez minimálisan szükséges 55 százaléknyi voksnál többet kapott.

Most harmadszor tartottak elnökválasztást a nyugat-afrikai országban az 1991-2002-es véres polgárháború befejezése óta. Újraválasztása után Koroma azt ígérte, hogy folytatni fogja a beruházások bátorítását és a korrupció elleni harcot, a megtermelt javakat pedig igazságosan fogják elosztani szerte az országban. A Fehér Ház gratulált Koromának az újraválasztáshoz. Az amerikai kormányzat szerint a választások lebonyolítása azt jelzi, hogy a Sierra Leonéban a polgárháború lezárása óta megerősödtek a demokratikus intézmények.