A magyar kormányfő kiemelte, öt sikertörténet találkozott itt, Budapesten; a közép-európai gazdaságok is “szép éveket” tudhatnak maguk mögött, és szép kilátásaik vannak, Dél-Korea pedig a világbajnokok közé tartozik a növekedés és a technológiai fejlődés tekintetében. Elmondta, az elmúlt öt évben a visegrádi országok és Korea közötti kereskedelmi forgalom 40 százalékkal nőtt, a világgazdaság tavalyi, “fekete évében” is tovább növekedett, és először érte el a történelem során a 20 milliárd dollárt.
ifejtette, Koreának 1600 milliárd dolláros GDP-je van, a V4-ek GDP-je pedig összesen 1100 milliárd dollárt tesz ki.
“Ha egy ország lennénk, akkor a V4-ek is, éppúgy, mint Korea, tagjai lehetnének a G20-nak”
– hangsúlyozta Orbán Viktor.
Szavai szerint ez jól mutatja, hogy Dél-Koreának, illetve a V4-eknek hasonló dimenzióból van rátekintése a világgazdaságra.
Kiemelte, a találkozó időzítését az magyarázza, hogy mindannyian úgy érezték, új világgazdasági korszak van alakulóban; óriási a verseny a világban a termelési kapacitások újraosztásáért, a pandémia miatt bezárt kapacitásokat ugyanis nem ugyanott nyitják újra, ahol korábban létrejöttek. Nagy részük mozog, új helyet keres, és “mi, a V4 országai beneveztünk ebbe a versenybe, a világ beruházásainak minél nagyobb részét szeretnénk” a visegrádi négyek területére vonzani – jelentette ki, majd hozzátette, Dél-Korea ismert arról, hogy az innováció egyik vezető állama, a V4-ek is szeretnék ezt a világgazdasági korszakváltást a maguk javára kihasználni. Orbán Viktor közölte, a találkozón megkérték a koreai elnököt, hogy kövesse figyelemmel a V4-ek legnagyobb közös gazdasági vállalkozását, a V4 gyorsvasút megépítését. Jelezte, egy 800 kilométer hosszú vasútipálya-beruházásról van szó, a négy fővárost kötnék össze gyorsvasúttal, és 12 órás menetidőt akarnak 5 órásra csökkenteni. Reményét fejezte ki, hogy ez a beruházás felkelti a koreai ipar érdeklődését is.
Azt mondta, azt remélik a mostani találkozótól, hogy Dél-Korea és a V4-ek között az együttműködés a gazdaságon túlmutatóan tudományos és technológiai területekre is ki fog majd terjedni.
A magyar miniszterelnök kitüntetésnek és megtiszteltetésnek nevezte, hogy a V4-ek fogadhatták a koreai elnököt. Mint mondta, ez a magyarok számára különösképpen így van, mert “rokon népként tartjuk egymást számon”. Felidézte, 1892-ben vette föl a diplomáciai kapcsolatot Magyarország az akkori királysággal.
“Sajátos hangulatot adott a megbeszéléseknek az is, hogy egy olyan elnököt köszönthettek, aki maga is harcolt a szabadságért és a demokráciáért”
– fűzte hozzá.