Nő Irán befolyása a nemzetközi életben

Nő Irán befolyása a nemzetközi életben

Iránban erős az állampolgári tudatosság, a társadalom mozgásainak van kényszerítő ereje - mondta Sógor Dániel Közel-Kelet-szakértő az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Emlékeztetett, Iránban nyilvános helyen a nőknek kötelező fejkendőt viselniük. Teheránban a nők nagy része ugyanakkor kisminkelve jár az utcán – jegyezte meg. Arra a kérdésre, hogy a szabályok megsértéséért börtön jár-e, Sógor Dániel elmondta: csak akkor, ha valaki tudatosan, látványosan újra és újra megszegi a törvényt. Akiket például a sajtóhírek szerint mostanában bekísértek a hatóságok, egy az Egyesült Államokból pénzelt mozgalom szimpatizánsai – tette hozzá.

A jelenlegi politika reformista, ezért nő Irán befolyása a nemzetközi életben, és éppen ezzel szemben lép fel Amerika – magyarázta a szakértő. Arra a kérdésre, hogy a megengedőbb politika mellett mivel magyarázhatók a közelmúlt hatalmas tiltakozó akciói Iránban, Sógor Dániel azt mondta: a sajtó egy része túlértékelte a legfeljebb néhány ezres tiltakozásokat, miközben a kormány melletti milliós tüntetésekről hallgatott.