Netanjahu kezét nyújtja Ankarának

Netanjahu kezét nyújtja Ankarának

Benjámin Netanjahu

Netanjahu azt írta, hogy tisztázni akar minden nyitott kérdést a török kormánnyal, és újra akarja éleszteni a kétoldalú kapcsolatokra nemzedékek óta jellemző barátság szellemét. Törökország a palesztinokkal kapcsolatos politika keltette viszály miatt jegeli együttműködését Izraellel. Körülbelül egy évvel ezelőtt a kapcsolatok újabb mélypontra jutottak, amikor izraeli katonák kommandós akcióval megállították a Mavi Marmarát, egy Gázába tartó segélyflottilla török vezérhajóját, és kilenc embert megöltek.

Recep Tayyip Erdogan

Recep Tayyip Erdogan

A szóban forgó hajó e hét végén egy újabb gázai flottilla élén haladt volna, hogy megtörje a Gázai övezet izraeli tengeri blokádját, vagy legalább kísérletet tegyen rá. Az Erdogan-kormány nyomására azonban a török szervezők visszakoztak, és török hajó mégsem vesz részt a küldetésben, a hivatalos indoklás szerint műszaki okokból.

Vezető török politikusok még nem reagáltak a Netanjahu-üzenet hírére. Ankara eddig a Mavi Marmara elleni tavalyi fellépés miatti izraeli bocsánatkérést és kártalanítást nevezte meg a viszony normalizálásának feltételeként.