Nem kérnek a gyilkos ételből

Nem kérnek a gyilkos ételből

Japán, étteremBetiltották a nyers máj felszolgálását a japán éttermekben, mert a közelmúltban öten belehaltak az étel okozta fertőzésbe, huszonnégyen pedig súlyosan megbetegedtek.

A japán egészségügyi minisztérium meghatározatlan időre hozta tilalmát. Japánban nagy hagyománya és lelkes fogyasztótábora van a hagymával és szósszal ízesített nyers marhamájnak. “Ha megfőzik a májat, kicsit rágós lesz, nyersen viszont remek az állaga. Nagyon elszomorít, hogy nem ehetem” – mondta egy 38 éves férfi a Reutersnek. A rendelkezés leginkább a Kintan étteremláncot sújtja, amelybe a becslése szerint a vendégek 90 százaléka a nyers májért tér be. A cég közölte, hogy új ételekkel rukkol elő, egyebek közt olyannal, amely részben enyhén főzött májból áll.