Második főváros egy újabb katasztrófák esetére

Második főváros egy újabb katasztrófák esetére

Tokió

A tervet politikusok egy csoportja nyújtotta be alig nyolc hónappal az ország északkeleti részét romba döntő, 9-es erejű földrengés és a valaha átélt legnagyobb japán szökőár után. A katasztrófában közel húszezren haltak meg vagy tűntek el, szakértők azóta is próbálják ellenőrzés alá vonni a megrongált a fukusimai egyes atomerőművet – írta a The Daily Telegraph című brit napilap internetes kiadása.

Tokió városa

Ha a földrengés közelebb lett volna Tokióhoz, a következmények katasztrofálisak lettek volna – mondják a politikusok. A tervezett új város – ideiglenes nevén angol rövidítéssel a kevésbé csábítóan hangzó IRTBBC (Integrált Üdülési, Idegenforgalmi, Üzleti és Tartalék Város) – öt négyzetkilométeres területen épülne fel, a jelenlegi Itami repülőtér helyén, amely korábban az Oszakába induló járatok fő kiindulási helye volt, de azóta a szerepét átvette a Kansai Nemzetközi Repülőtér. A tervet ismertető Isii Hadzsime, a kormányzó Japán Demokrata Párt tagja feltette a kérdést: “Nem jó ötlet-e egy tartalék akkumulátor a nemzet funkciónak ellátásához”.

Az ötletet Kan Naoto volt kormányfő vetette fel. Kajeda Banri volt kereskedelmi és ipari miniszter és Kamei Sizuka, az ellenzéki Új Néppárt befolyásos tagja is támogatja. A csoport állítása szerint több mint száz politikus áll a terv mögött. Ez utóbbi magában foglalna egy irodaház-együttest, ahol vészhelyzet esetén a kormány dolgozni, pihenőhelyeket, kaszinókat, parkokat és a világ legmagasabb, hatszázhuszonöt méter magas felhőkarcolóját. Az új városnak mintegy ötvenezer lakója lenne, és mintegy kétszázezren dolgoznának ott.

A csoport a költségeket még nem mérte fel, csak annyit közölt, hogy a kiadások kilencven százalékát magáncégek finanszíroznák. A csoport a megvalósíthatósági tanulmányra tizennégymillió jent (több mint harminckilencmillió forintot) kérne, de várhatóan erős ellenállásba ütközik majd a Tokió érdekeit védelmező csoportok részéről.