
Az orosz rendvédelmi erők nem engedték be oda a Baloldali Front ellenzéki szervezet tüntető híveit, akik mindössze a Történelmi Múzeum előtti bazársorig jutottak el, de a rendőrség onnan is kiszorította őket – jelentette Kegyes Csilla, az MTI tudósítója a helyszínről.
A mintegy tucatnyi tüntető a szerintük törvénytelen választás ellen tiltakozott, amelyet nem tartanak átláthatónak és tisztességesnek.
A Levij Front (Baloldali Front) elnevezésű politikai csoport mintegy harminc aktivistája közül tizenkét főt őrizetbe vettek – közölte az orosz belügyminisztérium sajtóosztálya. Az ok az engedély nélküli tüntetés volt, amelyet a Vörös tér közelében lévő bazársoron tartottak meg a nagy számban megjelent újságírók és a szintén komoly erővel felvonult rendvédelmi egységek jelenlétében. Az aktivisták a rendőrség felszólítása ellenére röplapokat szórtak a tömegbe és nem akarták elhagyni a területet. A szervezet sajtószóvivőjét, Anasztaszija Udalcovát is elvitték rendőrök, aki az Interfax ügynökségnek elmondta, hogy más ellenzéki szervezetek képviselőit is őrizetbe vették. Férjét, és vele együtt más ellenzékieket már a Vörös térre menet, a metrómegállók környékén lefogták. A tüntetők a szerintük törvénytelen választás ellen tiltakoztak. A moszkvai hatóságok előre figyelmeztettek mindenkit, hogy a nem engedélyezett demonstrációkat feloszlatják.
Közben kiderült, hogy nem lehet elérni független orosz médiumok és szervezetek weboldalát és az Echo Moszkvi rádió oldalát hackertámadás érte.
Alekszej Venediktov, az Echo Moszkvi főszerkesztője az Interfax hírügynökségnek elmondta, hogy moszkvai idő szerint reggel 6 óra 40-től nem működik az internetes oldaluk, ezért hackertámadás miatt a legfőbb ügyészséghez, illetve az Orosz Föderáció Központi Választási Bizottságához fordulnak panasszal. Venediktov szerint ez ismételten megkérdőjelezheti a parlamenti választások lebonyolításának tisztaságát, mivel ezzel azt próbálják megakadályozni, hogy be tudjanak számolni a választási visszaélésekről. A Kommerszant című napilap internetes oldalán közzétett információ szerint az Echo Moszkvi Rádió weboldalán kívül nem érhető el a Golosz jogvédő szervezeté, valamint a gazeta.ru internetes újságé sem, amelyen korábban az úgynevezett Választási visszaélések térképét elhelyezték.
A Novoje Vremja internetes változata elérhető ugyan, de az ott közöltek szerint a parlamenti választások miatt a legfrissebb szám online változata csak december 5-én, az újság pedig december 6-án jelenik meg. A weboldalon az ellenzéki szervezetek tanácsait olvashatják a látogatók arról, hogy mit tegyenek, illetve mit ne tegyenek a választás napján, illetve egy telefonszámot is közöltek, amelyen a választási visszaélésekről tehetnek bejelentést.
Az Interfax hírügynökség jelentése szerint a választások előtt, szombaton 10 napos elzárásra ítélték a Más Oroszország szervezet egyik aktivistáját, a Golosz jogvédő szervezet munkatársait pedig Tomszk megyében nem engedték be a szavazóhelyiségekbe. A társadalmi szervezet vezetőjét szombaton feltartóztatták a seremetyevói repülőtéren és elkobozták a nála lévő számítógépet. Oroszországban a törvényhozás alsóháza, a Duma új összetételére szavazhat az arra jogosult mintegy száztíz millió orosz állampolgár. A választásokon hét párt indult.
Az oroszországi parlamenti választások az orosz belügyminisztérium tájékoztatása szerint nyugalomban zajlanak, a pártok azonban visszaélésekkel vádolják egymást. A Polgári Ellenőrzés elnevezésű jogvédő szervezet közlése szerint mintegy kétszázötven esetről kaptak bejelentést moszkvai központjukba.