Ez jár a világvégejóslatok terjesztéséért Kínában

Ez jár a világvégejóslatok terjesztéséért Kínában

Az ötszázat is meghaladja már Kínában a világvégejóslatok terjesztése miatt őrizetbe vettek száma. Több mint négyötödük a magát kereszténynek valló, a pekingi vezetést is támadó Mindenható Isten szekta tagja.

A csoport több mint 400 tagját az észak-nyugati Csinghaj tartományban vették őrizetbe, miután tömegesen azt hirdették, hogy december 21-én háromnapos sötétség borul a világra. A sina.com információi szerint a tagok elfogásakor a hatóságok sok ezer szórólapot, transzparenst, könyvet és a csoport aktivistái által használt elektronikai berendezést is lefoglaltak.

A Mindenható Isten tagjai házról-házra járva és köztereken terjesztik a világvége pénteki eljövetelét, valamint azt, hogy az alól csak a szektához tartozók menekülhetnek meg.

Az 1990-ben a közép-kínai Honan tartományban életre hívott csoport a Kínai Kommunista Párt, vagyis a “nagy vörös sárkány” hatalmának megtörésére is felszólít, és azt hirdeti, hogy új korszak jön el, amelyben Jézus helyett egy nő lesz a megváltó. 

A maja naptárra hivatkozva világvégét hirdetők ellen a múlt héten országos kampányt indított a kínai vezetés. Ennek eredményeként a szektatagokon túl is őrizetbe vettek közel 100 embert Fucsien és Szecsuán tartományban, Belső-Mongóliában és Csungkingban.