Az óvodák, általános iskolák és gimnáziumok nem nyitottak ki csütörtökön, az egyetemek pedig rövidebb tanítási napot, vagy interneten elérhető előadásokat ajánlottak fel áthidaló megoldásként. A hongkongi oktatási hivatal péntektől vasárnapig általános tanítási szünetről döntött.
A demonstrálók az elmúlt napokhoz hasonlóan csütörtök reggel is úttorlaszokkal gátolták a forgalmat a város több fontos útvonalán, akadályozva ezzel a lakosság reggeli munkába jutását. A rendőrség több helyen ismét könnygázt vetett be a tiltakozók feloszlatására. A hatósági közlemény szerint a Hongkongi Műszaki Egyetemnél a tüntetők nyilakkal lőttek rájuk, és virágcserepeket dobáltak feléjük, ezt követően alkalmazták a könnygázt.
A rendőrég reggel bejelentette, szerda este egy feketébe öltözött, 30 év körüli férfit találtak holtan. A hatóságok szerint a férfi halálát az okozhatta, hogy lezuhant egy épületről, de az eset körülményei nem gyanúsak.
A hongkongi kormányzat egy reggeli nyilatkozatban felháborodását fejezte ki amiatt, hogy az egyik kormányzati hivatal dolgozóját a szerdai ebédszünetében – a gyanú szerint – a tüntetők különféle tárgyakkal dobálták meg, amitől az idős férfi fejsérülést szenvedett. A SCMP beszámolója szerint szerda este egy 15 éves fiatalt egy könnygáztartállyal találtak fejen. A fiatalt megműtötték, állapota kritikus.