Véget ért Kövér László indiai látogatása

Véget ért Kövér László indiai látogatása

Az Országgyűlés elnöke szerint pénteken befejeződött indiai látogatása jó előkészítése lehet Orbán Viktor miniszterelnök jövő év első felében esedékes utazásának, amely újabb lendületet adhat a magyar-indiai gazdasági kapcsolatok építésének.

Kövér László erről a honlapján pénteken megjelent, egyhetes hivatalos indiai útjának tapasztalatairól szóló interjúban beszélt. A házelnök úgy fogalmazott, a kormányfő útja “sokkal konkrétabb lesz, hiszen ne felejtsük el, hogy a gazdaságpolitika és a diplomácia irányítója és a felelőse, végső soron mégiscsak a végrehajtó kormányhatalom és a miniszterelnök”. Ezektől a tárgyalásoktól lehet majd azt várni, hogy egy újabb lendületet adnak a gazdasági kapcsolatok építésnek.

Az indiai házelnök meghívására hivatalos látogatáson részt vett Kövér László Kőrösi Csoma Sándor emlékére kopjafát állított Dardzsilingben, Újdelhiben találkozott Pranab Mukerdzsivel, az indiai köztársaság elnökével, Mohammad Hamid Anszari alelnökkel, a parlament felsőházi elnökével, valamint megbeszélést folytatott Meira Kumarral, a parlament alsóházi elnökével.

A házelnök Újdelhiben egy állampolgársági eskütételen is részt vett, amelyen egy Székelyföldről származó nő kapta meg a magyar állampolgárságot.