illusztráci

Újranyílt a nagykövetség Nigériában

Újranyílt a nagykövetség Nigériában

Afrika gyerekÚjranyitja nagykövetségét Magyarország Nigériában, a külképviselet avató ünnepségét kedden tartották az afrikai ország fővárosában, Abujában.

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára elmondta, hogy a követség – amelynek 2010-ben függesztették fel a működését – újranyitásával könnyebbé válik a vízumszerzés annak az akár több ezer nyugat-afrikai diáknak, aki Magyarországon akar tanulni. Emellett a magyar termékek és szolgáltatások iránt komoly érdeklődést mutató üzletemberek magyarországi beutazása is elérhetővé válik. Kihangsúlyozta, hogy a magyar diplomácia nigériai jelenléte elősegíti Magyarország külpolitikai és külgazdasági érdekeinek érvényesítését egész Nyugat-Afrikában. Magyarországnak elemi érdeke, hogy a világ leggyorsabban fejlődő régióival szoros kapcsolatot építsen fel, az pedig vitathatatlan, hogy Afrika viharos gyorsasággal fejlődik, aminek a csaknem 170 millió lakosú Nigéria az egyik éllovasa. Ezt mondta az államtitkár. Szijjártó Péter beszámolt arról is, hogy “a célegyenesbe értek” a két ország gazdasági együttműködési megállapodásáról szóló tárgyalások, a dokumentumot várhatóan novemberben írják alá, aminek nyomán erősödésnek indulhatnak a befektetési kapcsolatok. A megállapodás tartalmazza a gazdasági vegyes bizottság létrehozását is. A külügyi és külgazdasági államtitkár szavai szerint a Nigériába irányuló magyar export ugrásszerűen növekedett, hiszen az idei év első hét hónapjában a magyar kivitel már meghaladta a tavalyi egész évest, amiben nagy szerepe volt az acélszerkezetek és a mobiltelefonok exportjának. Emellett nagy a kereslet a magyar borok és mezőgazdasági technológiák iránt is – tette hozzá.Nigéria az elkövetkező öt évben meg akarja ötszörözni a cseppfolyósított gáz kitermelését és exportját, és érdeklődést mutat arra, hogy magyar-nigériai vegyes vállalatok jöjjenek létre e források kiaknázása területén. Tájékoztatott arról is, hogy a magyar kormány bevonja Nigériát a keleti nyitás ösztöndíjprogramjába, ennek jegyében 50 új ösztöndíjas helyet ajánlott fel nigériai diákoknak magyar egyetemekre. A magyar kabinet természetesen tisztában van vele, hogy Nigéria nem keletre van Magyarországtól, de a keleti nyitás stratégiája nem szó szerint értendő, az ugyanis azt jelenti, hogy szorosabbra kell fűzni a kapcsolatot azokkal a gyorsan fejlődő régiókkal, amelyek korábban nem voltak a magyar külpolitika és külgazdaság-politika homlokterében. Hangsúlyozta ezt az államtitkár.
Szijjártó Péter nigériai látogatása során tárgyalt mások mellett Namadi Sambo alelnökkel, a miniszterelnökkel, továbbá az oktatásügyi, a kereskedelmi és a külügyi államminiszterrel.