„Szoros együttműködésre van szükség a terrorizmus elleni harchoz”

„Szoros együttműködésre van szükség a terrorizmus elleni harchoz”

Martonyi János

Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala és a Külügyminisztérium a terrorizmus elleni küzdelemről tart nemzetközi szemináriumot pénteken Budapesten. Az esemény megnyitóján a tárcavezető kifejtette: ebben a harcban “a legjobb szövetségesek a demokratikus értékek és az emberi jogok, a politikai és vallási tolerancia és a jogállamiság tisztelete”. 

Ensz székháza

ENSZ székháza

Úgy látja, a 2001. szeptember 11-i események közelgő évfordulója jó alkalom annak áttekintésére, mit értek el eddig ezen a területen, egyúttal meghatározzák a jövőbeli erőfeszítések irányát. Az eddigi sikerek ellenére a terrorizmus továbbra is fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra. Mint rámutatott, éppen ezért jól koordinált és hatékony válaszra, szoros együttműködésre van szükség nemzetközi, regionális és helyi szinten egyaránt. Martonyi János szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni a terrorizmus és más bűncselekmények – például az ember- és kábítószer-csempészet, korrupció és pénzmosás közötti kapcsolatot.

Az államoknak az ezekkel a bűncselekményekkel szembeni harcban is együtt kell működniük. A pénteki szeminárium középpontjában a közép-ázsiai és a nyugat-afrikai régió áll. Nyugat-Afrikában az UNODC az EU-val is együttműködik különböző projektekben. Az EU soros elnökeként Magyarország szem előtt tartja, hogy a Lisszaboni Szerződés megerősíti az EU elkötelezettségét az ENSZ-szel való együttműködés iránt – mondta. Hozzátette: Magyarország pályázik az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagsági pozíciójára a 2012-2013-as időszakra, és ha elnyerné ezt a posztot, akkor még hatékonyabban járulhatna hozzá a nemzetközi erőfeszítésekhez.

Jurij Fedotov

Jurij Fedotov

Magyarország igyekszik példaként szolgálni a terrorizmus elleni harc nemzeti szintű koordinációjában. Jurij Fedotov, az UNODC ügyvezető igazgatója beszédében az ENSZ közgyűlése révén 2006-ban elfogadott, a terrorizmus elleni harcról szóló stratégiájának fontosságát hangsúlyozta. A dokumentum közösségi terv a terrorizmus felszámolására, az államok vállalták, hogy ezt az átfogó stratégiát tartják szem előtt – mondta.

Úgy véli, a terrorizmus elleni eredményes harchoz elengedhetetlen a nemzetközi büntetőtörvényszék hatékony működése. Mint kifejtette, jó kezdetnek tekinthető, ha az államok képviselői összegyűlnek egy ügy érdekében, “haladás, ha együtt is maradnak, és siker, ha közösen dolgoznak”.

Kapcsolódó cikkek