Szász Pál-ösztöndíjat kaphatnak külhoni magyar jogászok

Szász Pál-ösztöndíjat kaphatnak külhoni magyar jogászok

Idén is 25 külhoni magyar jogász hallgató részesül Szász Pál-ösztöndíjban, a diákok számára péntektől kezdődött szeminárium Budapesten.

A Szász Pál tanulmányi ösztöndíjat 2012-ben alapította a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium együttműködve a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-vel.  Az ösztöndíj célja, hogy jól képzett, a nemzet iránt elkötelezett, a magyar és a többségi állam szerinti szaknyelvet egyaránt ismerő, mindkét országban tapasztalatokat szerzett jogászokkal rendelkezzenek a közösségek. A Budapesti Ügyvédi Kamara vállalta, hogy részt vesz a program szakmai részének megvalósításában, továbbá elvégzi a szakmai feladatok értékelését. Az alapkezelő évente 25 hallgatónak nyújt ösztöndíjat, az adott tanév 12 hónapjára. A támogatásban részesülő hallgató munkáját, képzését az adott szakterületen elismert gyakorló ügyvéd, tutor segíti.  A legfeljebb 6 hetes nyári gyakorlatukat a tárgyban elismert tevékenységet folytató ügyvédi irodáknál töltik. A támogatási keretösszeg 15 millió forint, amelyből minden egyes ösztöndíjas 600 ezer forint/év támogatásban részesül.

Szilágyi Péter, nemzetpolitikai államtitkárság kabinetfőnöke a rendezvényt megnyitva kiemelte: a szülőföldön maradáshoz a számbeli, szellemi és gazdasági gyarapodás mellett a jogi gyarapodás is elengedhetetlen. Kitért arra is, hogy a nemzetpolitikai stratégiában rögzítették: “a jogilag gyarapodó közösség tagjai jogait magabiztosan használja, azokat védi és szükség esetén ki kívánja terjeszteni.” Mindehhez jól működő intézmények, virágzó gazdasági és társadalmi élet szükséges, amelynek a biztosításához elengedhetetlen a jól működő jogi szakma – hangsúlyozta a kabinetfőnök.