Ragaszkodnak a listához

Toró T. TiborToró T. TiborAz Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) továbbra is azt szorgalmazza, hogy az erdélyi magyar pártok koalíciója állítson jelöltlistát a 2014 májusában megtartott európai parlamenti választásokon.

Toró T. Tibor EMNP-elnök hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján úgy vélte, mindennél fontosabb, hogy az erdélyi magyarság 2014-ben is megszerezze azt a három brüsszeli mandátumot, amellyel jelenleg rendelkezik, ez pedig csakis a magyar pártok összefogásával érhető el. Az elnök szerint az összefogásnak nincsen technikai akadálya, csupán a politikai szereplők ellenérzései hiúsíthatják azt meg. Az EMNP az összefogás pártján van – nyomatékosította Toró T. Tibor, aki azt is elmondta, az elmúlt hetekben kétszer is tanácskozott Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével. Az MTI kérdésére elmondta, e megbeszélések magánjellegűek voltak, ezért nem kívántak sajtónyilvánosságot adni ezeknek. “A közösség megérezte a katarzist október 27-én, a Székelyek nagy menetelésén, ezt a katarzist szeretnénk nyújtani számára az EP-választáson is” – tette hozzá az elnök. 

Az MTI kérdésére, hogy lehetséges-e a koalíciós lista állítása az után, hogy az RMDSZ döntéshozó testülete kizárta ennek a lehetőségét, Papp Előd, az EMNP alelnöke válaszolt. Elmondta, nem ez lenne az első eset, hogy a szövetség megváltoztatja az álláspontját. Toró T. Tibor azt a meggyőződését hangsúlyozta, hogy Kelemen Hunor csak ideig-óráig tudja elodázni a tárgyalásokat a közös listaállításról. “Elegendő társadalmi nyomás lesz az RMDSZ-en, hogy ezt a bújócskát tovább ne játszhassa” – jelentette ki Toró. 

Papp Előd székelyföldi alelnök kampánycélokat szolgáló politikai blöffnek nyilvánította az RMDSZ-nek a fejlesztési régiók átalakítását szorgalmazó aláírásgyűjtését. Hozzátette, sem Hargita, sem Kovászna megyében nem polgári kezdeményezésként, hanem az RMDSZ egyes önkormányzati képviselőinek a kezdeményezéseként nyújtották be a népszavazás kiírására vonatkozó tervezetét. 

Zatykó Gyula partiumi alelnök szerint a polgárok bizalmával való visszaélésnek tekinthető, hogy a partiumi Szatmár és Bihar megyében az RMDSZ még csak napirendre sem tűzette a megyei önkormányzatban a fejlesztési régióról szóló népszavazás kiírásának a kérdését, amelyre aláírások tízezreit gyűjtötte össze. “Milyen háttéralku köttetett azért, hogy ne nyújtsák be?” – tette fel a kérdést az alelnök. Hozzáfűzte, az RMDSZ Bihar megyei szervezete mindig is a kormányra lépést szorgalmazta.