Potápi Árpád János (archív)

Potápi Árpád: az erős magyar közösséghez az önálló média is hozzátartozik

Potápi Árpád: az erős magyar közösséghez az önálló média is hozzátartozik

Az erős magyar közösséghez nem csak az oktatási, kulturális és politikai intézményrendszer tartozik hozzá, hanem az erős, önálló média is. Ezt hangsúlyozta Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton a drávaszögi Bellyén a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) médiaházának ünnepélyes átadásán.

A média ugyanis nem csak arról szól, hogy a legfrissebb hírekkel lássa el a közösséget, a média maga közösséget formál azok között, akik olvassák, nézik vagy hallgatják – hangoztatta.

“Ezért tartjuk kiemelten fontosnak a szerepét”

– mondta, hozzátéve, a közösség éltető erő, és amíg a Magyarország határain kívül élő magyar közösség magyarul tud szólni, addig van jövő.

Potápi Árpád megköszönte a horvát kormánynak, hogy támogatta az épületnek a felépítését és berendezését, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egy magyar médiaközpontról lehessen beszélni a horvátországi magyarság körében.
Az államtitkár megköszönte a horvátországi magyar médiában dolgozó újságírók munkáját is. Szavai szerint az elmúlt években jelen voltak a Kárpát-medencei hírek gyártásában és közvetítésébe, valamint a horvát média felé is kapcsolatot jelentettek.

Potápi Árpád a közelgő horvátországi kisebbségi önkormányzati választásokról és a május 26-ai európai parlamenti választásokról szólva arra kérte a horvátországi magyarokat,

hogy mind a kétszer menjenek el szavazni, és utóbbinál az erős nemzetek Európájára adják le voksukat.

Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa, a magyar-horvát kisebbségi vegyes bizottság magyar társelnöke hangsúlyozta, hogy a médiaház a vegyes bizottság ajánlásával, a horvát kormány támogatásával jött létre.

A hat szomszédos ország vegyes bizottságaiból a horvát-magyar a leghatékonyabb, és itt tudnak konkrét eredményeket felmutatni.

“Az elmúlt két évben – Magyarországon és Horvátországban egyaránt – több eredmény született, többet értek el, mint az előző tízben”

– szögezte le.

Jankovics Róbert, a HMDK elnöke, magyar kisebbségi parlamenti képviselő elmondta,

a háromszintes médiaközpont első emeletén az Új Magyar Képes Újság és a Drávatáj szerkesztősége, valamint egy új stúdió kap helyet, a legfelsőbb szinten egy konferenciaterem van, a földszinten pedig a HMDK bellyei alapszervezetének a közösségi helyisége.

Az Új Magyar Képes Újság 1996. április 11-étől jelenik meg. A négyfős szerkesztőség kezdetben anyagi és technikai eszközök, a munkavégzéshez elengedhetetlen feltételek megléte nélkül jelentette meg a lapot. Néhány év múlva, az eszéki magyar iskolaközpont megnyitása után rövid időre a lap szerkesztősége is helyet kapott az intézményben, ugyanúgy, mint az akkor alakult Drávatáj szerkesztősége, amely eleinte határon túli tudósítói pontként működött, és az MTV-t, valamint a Duna TV-t látta el anyagokkal. Ezt követően tíz évig Eszék városa bocsátott rendelkezésére egy pici irodahelyiséget. 2011-ben a magyar kormány segítségével és anyagi támogatásával a két szerkesztőség bérelni tudott egy alkalmasabb, saját telephelyet.

“Jelenleg pedig, 2019 áprilisában a horvát kormány támogatásából, a 2,7 millió kunából (115 millió forint) épült, impozáns épületbe költözhetett”

– mondta el Jankovics Róbert.

Kapcsolódó cikkek