Magyar diákokat vár Vietnám

vietnámi tájÖsztöndíjprogramról írt alá megállapodást a Vietnami Szocialista Köztársaság és az Emberi Erőforrások Minisztériuma között Klinghammer István felsőoktatási államtitkár és Tran Quang Quy oktatási miniszterhelyettes hétfőn Budapesten.

Az aláírási ceremónián részt vett a két ország miniszterelnök-helyettese, Semjén Zsolt és Nguyen Thien Nhan is. Klinghammer István az MTI kérdésére elmondta, 2014-től évente negyven vietnami hallgatónak biztosít ösztöndíjat a magyar állam, emellett költségtérítéssel további hallgatókat is tudnak fogadni a magyar intézmények. 

Az állami ösztöndíjas hallgatók elsősorban műszaki és agrár területekre érkeznek – jelezte. Kifejtette, az ösztöndíj teljes képzést, részképzést és doktori képzést egyaránt magában foglalhat, a részleteket a rektori konferenciával és a fogadóintézményekkel tisztázzák majd. Hozzátette, ősszel a két ország rektori konferenciája a délkelet-ázsiai országban roadshow-t szervez, amelyen a magyar felsőoktatási intézmények mutatkoznak be. Elsősorban a doktoranduszképzésben lehetnek lehetőségek – állapította meg Klinghammer István, aki kitért az oktatói szinten való együttműködési lehetőségekre is. Magyarországon ma 189 költségtérítéses vietnami hallgató folytatja tanulmányait, és negyvenöten tanulnak állami ösztöndíjjal, továbbá a paksi atomerő közreműködésével is tanulnak vietnamiak.