Kiváló kapcsolatokat ápol Magyarország és Dél-Korea

Kiváló kapcsolatokat ápol Magyarország és Dél-Korea

Kiválóan működnek a politikai és a kulturális kapcsolatok Magyarország és Dél-Korea között, a két ország gazdasági kapcsolatának sikere közismert. Ezt mondta L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára, az Interparlamentáris Unió magyar-dél-koreai baráti tagozatának elnöke csütörtökön Budapesten.

A Dél-Korea és Magyarország kapcsolatrendszere című konferencián L. Simon László kijelentette, az Orbán-kormány 2010-es megalakulása óta a két ország kapcsolatrendszere még összetettebb, gazdagabb és szorosabb lett. Hozzátette, az elmúlt évek diplomáciai tevékenysége nagyon intenzív volt, az elmúlt két évben a legmagasabb szintű találkozókat tartották Budapesten és Szöulban. L. Simon László a két ország közötti közvetlen légi járat megteremtését szorgalmazta, mert – mint mondta – az nagymértékben tudna hozzájárulni a kereskedelmi, a kulturális és a turisztikai kapcsolatok erősítéséhez.

Emlékeztetett arra, hogy Dél-Korea és Magyarország több mint 25 éve vette fel a diplomáciai kapcsolatokat, 2019-ben ünnepeljük majd ennek a 30. évfordulóját. Kiemelte, a kulturális kapcsolatok legalább olyan intenzívek, mint a politikaiak, Budapesten 2012-ben megnyílt a Koreai Kulturális Központ, amely gazdag programmal fogadja az érdeklődőket. Az államtitkár kitért arra is: a két ország kapcsolatában fontos szerepet játszott a koreai televíziózás magyarországi bemutatkozása. Dolgoznak azon, hogy újabb koreai televíziós sorozatokat ismerjen meg a magyar közösség – közölte.

Arról is beszélt, hogy Magyarország és Dél-Korea gazdasági kapcsolatainak sikere közismert, Magyarországon számos koreai vállalat van, komoly befektetésekkel. Kiemelte azt is, hogy a Magyar-Koreai Baráti Társaság nagyon sokat tesz hozzá a két ország kulturális kapcsolatainak ápolásához. L. Simon László közölte azt is, hogy 2015-ben több mint százezer koreai turista látogatott Magyarországra.

Jim Gun Hjong, a Koreai Köztársaság nagykövete arról beszélt, hogy a két ország között a kis- és középvállalkozások, valamint a nemzetvédelem területén látnak további kapcsolati lehetőségeket. Közölte, tavaly a Koreai Kulturális Központban több mint 35 ezer látogató fordult meg, 60 százalékkal több, mint 2014-ben. A nagykövet hozzátette, támogatják, hogy Dél-Koreában nyíljon Magyar Kulturális Központ. Jelenleg folynak az egyeztetések – jegyezte meg.

Szegő Andrea, a Magyar-Koreai Baráti Társaság elnöke elmondta, a mostani tanácskozással először fordul elő, hogy “az állami intézmények és a privát szféra mellett” a civil oldal is megjelenhet a két ország kapcsolatában. Közölte, nagyban segítené a kapcsolatok ápolását, ha Dél-Koreában lenne működő partnerszervezete a társaságnak.

Bus Szilveszter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium déli nyitásért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, Magyarország és Dél-Korea stratégiai partnerként tekint egymásra. Közölte, Magyarország határozottan támogatja a szöuli kormány Észak-Korea-politikáját, továbbá a félsziget stabilitását szolgáló kezdeményezéseit. Hozzátette, a béke és biztonság, valamint a globális kihívások elleni küzdelem erősítése érdekében mindkét ország eltökélt abban, hogy a védelmi együttműködés területén is erősítsék kapcsolataikat.

Király Péter, a Földművelésügyi Minisztérium osztályvezetője elmondta, hogy erdészettudományi együttműködés folyik az akáctermesztés fejlesztése területén, valamint agrár-környezettudományi együttműködések zajlanak a környezetbiztonságra épülő élelmiszerbiztonság erősítése érdekében. Közölte azt is, szeretnék jobban megismertetni a dél-koreaiakkal a magyar borokat a jövőben. Magyarország jelenleg elsősorban sertéshúst exportál az ázsiai országba. A konferenciát az Interparlamentáris Unió magyar-dél-koreai baráti tagozata szervezte.