Így ír a külföldi sajtó Magyarországról

Így ír a külföldi sajtó Magyarországról

Németországban a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lap és a Der Spiegel című hírmagazin vezércikkben foglalkozott Magyarországgal szombaton az európai menekültválsággal kapcsolatban.

A FAZ Kerítések Európában című írásában a szerző, Reinhard Weser kiemelte, amikor a nagy és gazdag Németország erős államigazgatása az országba érkező emberek nagy száma miatt már alig bírja regisztrálni és rendesen ellátni őket, nem meglepő, hogy a kisebb és gazdaságilag sokkal gyengébb délkelet-európai államok úgy érzik, hogy túlterheltek, még akkor is, ha a menekültek nem akarnak náluk maradni, hanem csak átvonulnak. Ezért érthető, hogy a kormányok segítségért kiáltanak, és az Európa tétlenségére vonatkozó magyar bírálatok némiképp jogosak, akármennyire is “ócska és gyalázatos Orbán Viktor viselkedése és retorikája a menekültekkel szemben” – fogalmaz a szerző.

“A magyar válasz erre a válságra természetesen halálos veszély Európa jövőjére” – olvasható a FAZ első oldalán közölt írásban, amely szerint az uniós külső határon épített, majd következő lépésben az EU-tag Horvátországgal közös határon továbbépítendő kerítés logikája alapján “további kerítések következnek” majd, amelyek keresztül-kasul húzódnak Európában, és nemcsak drótkerítések, hanem “politikai, gazdasági, emberi” kerítések is.

Ez pedig nem oldja meg a menekültproblémát, viszont “sok újabb problémát teremt” – tette hozzá a szerző. Kiemelte, nem tudja senki, hogy tartósan miként kellene kezelni ezt a “népvándorlást”, éppen ezért összetartásra van szükség az EU-ban a válság rövid távú kezelésében, a külső határok biztosításában és a menekültek “emberhez méltó” befogadásában és elosztásában. Mindez a jövő heti uniós tárgyalásokra nézve azt jelenti, a kelet- és a közép-európaiaknak meg kellene fontolniuk, hogy az ukrajnai orosz agresszió miatt könnyen az uniós partnerek szolidaritására szorulhatnak, Berlinnek pedig nem lenne szabad “többségi szavazással fenyegetőzni”.

http://www.faz.net/aktuell/politik/ausland/europa/zaeune-in-europa-eine-toedliche-gefahr-fuer-europas-zukunft-13811238.html

A Der Spiegel Az öreg kontinens címmel közölt vezércikket Peter Müllertől, aki kiemelte: “az EU veszélybe került a menekültválságban, megóvásához nyomásgyakorlás és megértés szükséges”.

A szerző egyebek között kifejtette: a kelet-európai uniós tagországok a csatlakozással aláírták, hogy elfogadják az EU értékeit, és erre “emlékeztetni” kellene a menekültek elosztását szolgáló rendszer kiépítésére irányuló törekvéseket “blokkoló” tagállamokat.

Az uniós szerződés alapján akár a tagsági jogok felfüggesztése is lehetséges a közös értékeket, például az emberi méltóság tiszteletét tartósan megsértő tagállamok esetében, és erről a menekültekkel való bánásmódra tekintettel Magyarország esetében “legalább el kellene gondolkodni” – áll a Der Spiegel írásában.