"Érzékelhetően megváltoztak a magyar-amerikai kapcsolatok"

"Érzékelhetően megváltoztak a magyar-amerikai kapcsolatok"

Van érzékelhető változás a magyar-amerikai kapcsolatokban, és ez alapvetően annak az érdekazonosságnak köszönhető, amely világos lett több kérdésben is. Ezt mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke csütörtökön újságíróknak.

A bizottság elnöke azt követően nyilatkozott, hogy a testület zárt ülésen meghallgatta Colleen Bell budapesti amerikai nagykövetet. Németh Zsolt az ülés egyik témájáról, a migrációról szólva kiemelte: “noha sok kritika érte a retorikai megnyilvánulásokat” ebben a kérdésben, a két ország megközelítése alapvetően azonos. Az, ahogy az Egyesült Államok védi a déli határait, “nagyjából az, ahogy Magyarország védi a déli határait”, és szeretnék, hogy az EU is védje a déli határait – fogalmazott. A politikus kitért arra: a migráció kérdésével összefügg az a közös meggyőződés, hogy a háttérben az Iszlám Állam áll, és a terrorszervezet elleni határozott, kemény fellépést illetően kulcsfontosságú, hogy csapatokkal vesznek részt a műveletekben. Hangsúlyozta, a két ország együttműködésének középpontjában az a szövetségi viszony van, amely a NATO keretei között Magyarország és az Egyesült Államok között fennáll. A biztonságpolitikai megközelítésben nagy a nézetazonosság, és különösen most, a NATO-csúcstalálkozó előtt van ennek nagy jelentősége – mutatott rá. Hozzáfűzte: Magyarországon nem tervez sem a NATO, sem az Egyesült Államok állandó csapatállomásoztatást, de egy kisebb, 40 fős parancsnokság létesítésére előreláthatólag sor kerül.

A gazdasági kérdésekkel kapcsolatban Németh Zsolt emlékeztetett, az Egyesült Államok jelenleg az Európán kívüli országok sorában a legjelentősebb gazdasági partnere Magyarországnak. Közismert vitakérdés a transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodás (TTIP), magyar ellenzéki pártok ellenzik a megállapodást, de a magyar kormány nyitott, bár feltételekkel, és ezek közül a legfontosabb, hogy megőrizzék Magyarország GMO-mentességét, ami alkotmányos kötelesség is – magyarázta.
 
Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője ugyancsak az ülés után nyilatkozva hangsúlyozta, a két ország kapcsolatai az elmúlt időben komoly próbatételeknek voltak kitéve, és a javulás, változás mindenképpen összefügg a nagykövet személyével, aki nyitottabb, konszenzuskeresőbb, a magyar társadalom különféle álláspontjait alaposabban meg akarja ismerni. A politikus a találkozót konstruktívnak értékelte, és felvetette annak szükségességét, hogy a mindenkori amerikai nagykövettel rendszeressé tegyék a konzultációt. Kiemelte, a kétoldalú kapcsolatok most olyan fázisba jutottak, hogy “végre érdemi párbeszéd, konstruktív vita és előremutató egyeztetés alakulhat ki”.  A TTIP-pel kapcsolatban Vona Gábor kifejtette: a Jobbik álláspontja szerint a jelenlegi helyzetben, amikor az EU története legsúlyosabb válságát éli át, “nem biztos, hogy időszerű” egy ilyen horderejű tárgyalásba egyáltalán belemenni. Először meg kellene várni, hogy Európa milyen úton indul tovább, ami az elkövetkező öt-tíz évben eldől, mert egy legyengült, válságtól sújtott unió nem fog tudni érdemben tárgyalni egy ilyen súlyos döntésről – vélekedett. Hozzátette: emellett sok kritika éri a folyamat átláthatóságát is. Az ellenzéki politikus szerint Magyarország érdeke, hogy az Egyesült Államokkal, azzal a nagyhatalommal, amelynek óriási befolyása van a térségre, igyekezzen a lehető legjobb viszonyra törekedni, miközben védi a nemzeti érdekeit is.

Németh Zsolt kitért rá, mióta Colleen Bell tavaly januárban megérkezett budapesti posztjára, lényeges, kedvező változás következett be a magyar-amerikai kapcsolatokban. Fontos lenne, hogy ezt tükrözzék a felső szintű politikai kapcsolatok is, ez az elkövetkező időszak feladata – mondta. Úgy látja: fontos, hogy a nagykövet az esetleges vitás kérdéseket igyekszik diplomáciai úton kezelni, ami “elvárható szövetségesek között”. Ma olyan világban élünk, ahol “a biztonságpolitikai nézetazonosságnak és érdekazonosságnak a jelentősége rendkívüli mértékben felértékelődik” – fogalmazott.

Kapcsolódó cikkek