Budapestre érkezett a szlovák államfő

Budapestre érkezett a szlovák államfő

Ivan GasparovicIvan Gasparovic

Kétnapos hivatalos látogatást kezd ma Budapesten Ivan Gasparovic szlovák államfő, aki vendéglátójával, Áder János köztársasági elnökkel folytat megbeszéléseket, és találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel is.

A látogatás terve annyiban módosult, hogy eredetileg már hétfőn este megérkezett volna Ivan Gasparovic a magyar fővárosba, de szervezési okok miatt a vizit kezdete kedd reggelre tolódott.

Kilenc év után először érkezik hivatalos kétoldalú látogatásra szlovák államfő Budapestre. Pozsonyi közlés szerint Ivan Gasparovic a kétoldalú kapcsolatok időszerű kérdéseiről, valamint a regionális és európai együttműködésről egyeztet majd.

A magyar és a szlovák államfő a Sándor-palotában tárgyal, majd közös sajtónyilatkozatot tesznek. A szlovák államfő később beszédet mond a Szlovákia és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 20. évfordulója alkalmából rendezett fogadáson, majd koszorút helyez el Nagy Imre mártír miniszterelnök emlékművénél, a Vértanúk terén.

Ivan Gasparovic a nap folyamán találkozik Orbán Viktorral is.

A szlovák államfő szerdán az Országos Szlovák Önkormányzat vezetőivel folytat megbeszélést. Később megkoszorúzza a Hősök Emlékkövét a Hősök terén.

A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint a magyar-szlovák kétoldalú kapcsolatokat “intenzív, gyakorlatias párbeszéd” jellemzi, elsősorban az infrastrukturális, energetikai együttműködés kérdései a meghatározók. Mindkét ország azt szeretné, hogy kezdődjön őszinte párbeszéd a nyitott kérdésekről is, ehhez pedig szükséges a megfelelő csatornák kialakítása.

A szlovák államfő budapesti útja előtt a Duna Televíziónak adott interjúban hangsúlyozta, nem szükséges, hogy a két fél mindenben megegyezzen, de mint mondta, úgy gondolja, “az alapvető kérdésekben fennáll az együttműködés”.

Arra a kérdésre,  Magyarország, illetve a Szlovákiában élő magyarok számára a legfontosabb kérdést jelentő kettős állampolgárság ügyében várható-e valamiféle előrelépés, a szlovák államfő kijelentette: “én lennék a legboldogabb, ha igen”.