Bécsi program a magyar gyerekeknek

Bécsi program a magyar gyerekeknek

bécsi karácsony

Az egy évtizedes múltra visszatekintő program első felében osztrák iskolásoknak tartanak foglalkozást. A gyerekek ajándéktárgyakat, karácsonyfadíszeket készíthetnek magyarországi kézművesek vezetése mellett. A tárgyak különféle technikával készülnek, lesz többek között gyertyakészítés, textilfestés, mézeskalács-díszítés és ékszerkészítés is.

A foglalkozások után évről-évre nagy az érdeklődés, több iskola évről évre részt vesz rajta. Idén a délelőtti programra tíz osztályt, mintegy 250 főt várnak. A délutáni órákban nyitott kapuk mellett folytatódik a kézműves műhely és vásárolni is lehet.