Tőkés László Tusványoson,

„Basescu jött legközelebb a magyarokhoz”

„Basescu jött legközelebb a magyarokhoz”

Tőkés LászlóA román politikusok közül Traian Basescu felfüggesztett államfő került a legközelebb az erdélyi magyarokhoz. Ezt Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke mondta azon a politikai fórumon, amelyet a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján rendeztek az erdélyi Tusnádfürdőn.

Tőkés Orbán Viktor miniszterelnökkel együtt vett részt a “Magyarország és Közép-Európa megújul” című szabadtéri fórumon. Az EP-képviselő a nyári olimpiára építő sportpárhuzamot vonva utalt a vasárnapi népszavazásra, amelyen a felfüggesztett államfő leváltásáról kell dönteniük a romániai választóknak. “Le akarják küldeni a pályáról Traian Basescut. Hát jobb csapatkapitány a xenofób Crin Antonescu? Adják meg önök a választ” – mondta Tőkés.

Az EMNT elnöke a sportból vett hasonlattal írta le a romániai magyar összefogás esélyeit is. Kijelentette, a csapatszellem a politikában is fontos. Az erdélyi magyar politikai szervezeteknek az Orbán Viktor által 2010-ben meghirdetett nemzeti együttműködés rendszerében kell összefogniuk. “A pártegység kényszerzubbonya nem illik az erdélyi magyarságra” – jelentette ki a volt püspök, majd az őszi parlamenti választásokra utalva hozzátette: “politikai megmérettetésre és erdélyi magyar válogatottra van szükség”.

Tőkés László nyomatékosította, “bundázókkal” nem tud egy csapatban játszani, “olyanokkal, akik Bukarestben vajazzák le a mérkőzést, és nem az erdélyi magyarságot képviselik Bukarestben, hanem Bukarestet képviselik az erdélyi magyarság előtt” – fogalmazott Tőkés. Úgy vélte, “a doppingbotrányok”, a “szabálytalanul benevezett játékosok” vezettek a politika beszennyeződéséhez. “Tisztulásra van szükség az erdélyi magyar politikában” – nyomatékosította Tőkés László. Azt is megállapította, az emberek azért fordultak el a politikától, mert a politika fordult el tőlük.

Az EMNT elnöke gazdasági kérdéseket is érintett előadásában. Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert idézve jelentette ki, az a cél, hogy a határon túli magyar vállalkozások is bekapcsolódjanak a magyar gazdaság vérkeringésébe. Azt is megemlítette azonban, hogy elszigetelten nem lehetséges a gazdasági talpra állás; ebben a kérdésben a román és a magyar érdekek egybeesnek. Tőkés László megemlítette, hogy az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés autonómiát ígért a magyarságnak, Bukarest azonban gyarmatként tekintett a megszerzett területekre. Utalt arra, hogy a nyugat-európai területi autonómiák gazdasági fellendülést hoztak azokon a területeken, amelyeken bevezették azokat. “Dél-Tirolban nincs munkanélküliség, Katalónia pedig Spanyolország legfejlettebb tartománya” – példázta a volt püspök. “Kérjük, keressék meg annak az eszközeit, módszereit, hogy miként tudnának támogatást nyújtani az autonómiához” – szólt a mellette ülő Orbán Viktorhoz. A tusnádfürdői pódiumbeszélgetést a kíméletlen hőség és az erős napsütés ellenére több mint ezer érdeklődő hallgatta végig.

Kapcsolódó cikkek